Főoldal Kárpát-medence Ismert felvidéki magyar személyiségeket tüntettek ki Magyarország pozsonyi nagykövetségén (MTI)

Ismert felvidéki magyar személyiségeket tüntettek ki Magyarország pozsonyi nagykövetségén (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Pozsony, 2020. november 11. - A felvidéki magyarságért végzett tevékenysége elismeréseként Áder János magyar államfő által odaítélt állami kitüntetést vett át négy felvidéki magyar Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.
A még az augusztusi állami ünnep alkalmából adományozott, de a járványhelyzet miatt most átadott kitüntetéseket Pető Tibor nagykövettől vehették át a nagykövetségen rendezett szűk körű ünnepségen.
A kitüntetettek közül elsőként Haják Szabó Mária újságíró, a Kossuth Rádió pozsonyi tudósítója, a Pro Media Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át a neki adományozott Magyar Arany Érdemkeresztet.
A felvidéki magyar közösség hétköznapi életének, kultúrájának, valamint kiemelkedő személyiségeinek hiteles és emberközpontú bemutatását szolgáló újságírói tevékenységéért adományozott elismerést a kitüntetett elsődlegesen a magyar kormányzatnak és szakmai mestereinek köszönte meg, majd a szakmai életét érintő méltatásra reagálva rámutatott: a jövőben még rengeteg feladata és terve van.
A járványügyi intézkedések miatt külön szakaszokban tartott kitüntetésátadón másodikként Puss Sándor jezsuita szerzetes vehette át a neki adományozott állami kitüntetést. Puss Sándor a Kárpát-medencében, főként a Felvidéken élő magyarság összetartozását erősítő, sokrétű közösségépítő szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Ugyancsak a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta Bréda Tivadar hadisírkutató, a Memoriae Patrum Honismereti Társulás alapító elnöke, valamint Bodnár Ferenc, Reste polgármestere, aki a helyi magyar közösség megmaradásának, valamint kultúrájának és hitének megőrzése iránt elkötelezett munkája elismeréseként kapta meg a kitüntetést.

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 227 vendég böngészi