Főoldal Kárpát-medence Kolozsvári magyar egyetemi hallgatók történelmi sikere egy kanadai nemzetközi esettanulmány-versenyen (MTI)

Kolozsvári magyar egyetemi hallgatók történelmi sikere egy kanadai nemzetközi esettanulmány-versenyen (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF


Bukarest, 2021. február 24. - Az erdélyi magyar felsőoktatás és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történetében először végzett első helyen egy globális gazdasági esettanulmány-versenyen a kolozsvári egyetem négy magyar mesterszakos hallgatója, aki a kanadai Calgary-i Egyetem által szervezett nemzetközi megmérettetésen diadalmaskodott.

A négy magyar tagozatos hallgató az EnergyBowl Case Competition 2021 elnevezésű versenyen ért el kiemelkedő sikert, ahova egy selejtező nyomán került be a legjobb tíz csapat közé - közölte szerdán a romániai egyetem.
Borsos András, Deák Péter, Kelemen Kincső és Sata Bálint mesterképzős hallgatóknak a döntőben kanadai, kínai, olasz, holland, brit, mexikói, libanoni, perui és indiai egyetemek csapatával kellett összemérniük tudásukat. A résztvevők a kanadai Cenovus olajipari vállalat számára dolgoztak ki stratégiát az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentésére vonatkozóan, alátámasztva a javasolt fejlesztések gazdasági és környezeti fenntarthatóságát is.
A megoldásokat online mutatták be egy, a vállalat képviselőiből és nemzetközi tanácsadó cégek gazdasági szakembereiből alkotott zsűri előtt. A kolozsvári diákok a 2000 dollár értékű fődíj mellett elnyerték a jogot, hogy megoldásukat a vállalat menedzsmentjének is bemutathassák. A kolozsvári diákokat Szász Levente, Györfy Lehel-Zoltán és Rácz Béla-Gergely egyetemi tanár készítette fel.

 

Módosítás dátuma: 2021. február 25. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 307 vendég böngészi