Főoldal Kárpát-medence Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló kormányhatározatot (MTI)

Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló kormányhatározatot (MTI)

E-mail Nyomtatás PDF

 

 

Bukarest, 2023. február 22. - Megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság azt a kormányhatározatot, amely 2021-ben Sepsiszentgyörgy hivatalos jelképévé nyilvánította a székelyföldi város önkormányzata által jóváhagyott zászlót.

A bíróság közigazgatási részlegén kedden meghozott - az intézmény honlapján szerdán közzétett - végzés szerint a bírák megalapozatlannak találták és elutasították a bukaresti kormány és Sepsiszentgyörgy városi tanácsa fellebbezését, így jogerőre emelkedett a brassói táblabíróság tavaly áprilisi alapfokú határozata, amely helyt adott a zászlót kifogásoló két román civil szervezet kifogásának.

A bukaresti kormány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatára fogadta el a sepsiszentgyörgyi - arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázoló - városzászlóról szóló határozatot. A leírás szerint a település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település nevét adó lovas Szent György és a sárkány látható.

Az "egynemzetiségűnek" minősített jelkép hivatalossá tétele ellen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) kezdeményezett bírósági eljárást, amelybe utóbb a - magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító - Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott. A két civil szervezet álláspontja szerint Sepsiszentgyörgy zászlaja nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a város lakosságának 25 százalékát kitevő románságot képviselnék, és azt is nehezményezték, hogy a városzászló a székely zászló színeit tartalmazza.

Antal Árpád polgármester értetlenségét fejezte ki a legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban, és jelezte: újrakezdik az engedélyeztetési eljárást.

"Teljes mértékben betartottuk a törvényt. Úgy véljük, hogy a város zászlaja nem monoetnikus, azok pedig, akik kifogást emeltek a zászló ellen, tulajdonképpen a címert kifogásolták, melyet a kormány még 2007-ben jóváhagyott, s az Országos Heraldikai Bizottság jóváhagyását is megkapta. Újraindítjuk az engedélyeztetési eljárást, mivel csak a kormányhatározatot semmisítették meg, a sepsiszentgyörgyi önkormányzatét nem" - idézte a székelyföldi város elöljáróját a Maszol.ro hírportál.

 

 

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 76 vendég böngészi