FotoMedia

OTTHONUNK A NYELV
Rovatunkban már többször is írtunk arról, egy-egy idegen (esetünkben szlovák) szó magyar megfelelõjének megállapításakor ügyelnünk kell arra, nehogy a forma hatása alá kerüljünk. Ezt a „csapdát” nem tudták elkerülni alábbi, szlovákiai magyar lapokból származó idézeteink szerzõi vagy fordítói: „Amennyiben valaki a gépjármû-tulajdonos nevében jár el, szükséges a jegyzõ vagy az anyakönyvi hivatal által hitelesített felhatalmazás” [rendszámtábla cseréjekor]; [Használt autó vásárlásakor] „A szerzõdést jegyzõnél hitelesítsük”; [A személyi jövedelemadó 1%-ára igényt tartó szervezet] „felíratkozott a jegyzõk kamarája által vezetett központi listára”. Nyilvánvaló, hogy ezekben a mondatokban a szlovák notár szó megfelelõje kíván lenni a jegyzõ. Amint majd látni fogjuk, mind a notár, mind a jegyzõ több jelentésben is használatos volt, ebben a konkrét esetben azonban a notár szót magyarra a közjegyõ szóval fordítjuk.
A szlovák notár és a régi magyar nótárius szó a ’jegyzõ, írnok’ jelentésû késõ latin notarius szóból ered. A jegyzõk eredetileg a király szolgálatában álló írnokok, íródeákok voltak, oklevelek kiállításával foglalkoztak, illetve különbözõ ügyintézési feladatokat láttak el a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ahogyan a közigazgatásban egyre nagyobb teret nyert az írásbeliség, a városokban és késõbb a falvakban is megjelentek a jegyzõk: õk feleltek az elöljáróságon az ügyvitelért, iratokat állítottak ki, jegyzõkönyvet vezettek stb. Az ún. községi jegyzõk jogállását elõször az 1871. évi XVIII. törvény rendezte; eszerint az elöljáróság tagja a jegyzõ (rendezett tanácsú városokban a fõjegyzõ, több kisebb település esetében a körjegyzõ), aki választással nyerte el hivatalát, de az állás betöltését vizsgához (szigorlathoz) kötötték, és megbízatása élethosszig szólt. A közigazgatás mellett azonban az igazságszolgáltatásban is tevékenykedtek jegyzõk, akik a bírósági fogalmazói karba tartozó közhivatalnokok voltak, és feladatuk különbözõ okiratok kiadása, hitelesítése stb. volt. Ebbõl a tisztségbõl alakult ki a közjegyzõség intézménye. Az 1874. évi XXXV. törvény a közjegyzõk feladat- és hatáskörét szinte a mostani kollégákéihoz hasonlóan fogalmazta meg: közokiratok, végrendelkezések felvétele, tanúsítványok kiállítása, okiratok és „értéknemûek õrizete”, hagyatéki ügyek intézése stb.
Az elsõ világháború után mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon fennmaradt mindkét intézmény, a második világháború után azonban a települési önkormányzatok felszámolásával egyidejûleg a jegyzõi tisztséget is megszüntették. Az 1989-as rendszerváltás után Magyarországon viszont újból bevezették ezt a hivatalt, jelenleg a jegyzõ (körjegyzõ, fõjegyzõ) a települési önkormányzati képviselõ-testület hivatalának igazgatásszervezõi vagy jogi végzettséggel rendelkezõ vezetõje, aki részben hasonló feladatokat lát el, mint nálunk a városi, községi hivatal irodavezetõje (nálunk rendszerint elöljáró-nak nevezik). A települési jegyzõ-vel szemben a közjegyzõ jogi szolgáltatást nyújtó, hagyatéki ügyeket intézõ jogász. Régebben a szlovákban a kétfajta notár-t jelzõvel különböztették meg: a községi elöljáróság tagját az obecný notár (a körjegyzõ-t obvodný notár) néven nevezték, a jogi szolgáltatást nyújtó személyt pedig így: verejný notár (az elsõ világháború után pedig 1tátny notár). Mivel nálunk a települési önkormányzatokkal kapcsolatban nem vezették be újra a jegyzõség intézményét, s csak a közjegyzõség intézménye maradt fenn, a szlovákban nem volt szükség arra, hogy a notár szóhoz megkülönböztetõ jelzõt kapcsoljanak. A fenti okok miatt azonban a magyarban a közjegyzõ és a jegyzõ szavakat nem lehet egymással felcserélni.
www.gramma.sk
SZABÓMIHÁLY GIZELLA