A tánc világnapján: Maja Pliszeckaja.
Kétszer láttam õt élõben táncolni: egyszer a Vörös téren, a csillagos ég alatt, másodszor pedig a Kreml falai között. Fõhadiszállásán, a Bolsojban már a nyolcvanas években is inkább csak gálavendég volt. A szovjet rendszer kulturális vezetõi, akik még a moszkvai balett fellegvárában is villogtatták hatalmukat, nem tartoztak Pliszeckaja népes rajongótáborába. Ott nehezítették az életét, ahol csak tudták. A Bolsojban például azzal, hogy kevesebb fellépési lehetõséget biztosítottak számára. Magyarul: megpróbálták távoltartani szeretett közönségétõl. Maradt a Kreml színpada és a Lenin-mauzóleum közelében felépített szabadtéri színpad, ahol a párt központi csillaga erõsebb fénnyel ragyogott, mint a Göncölszekér rúdja. Ebben pedig volt valami dermesztõ. De bárhol tûnt is fel Pliszeckaja, az isteni Maja, az alatt a tízegynéhány perc alatt, amíg Saint-Sans csodálatos zenéjére A haldokló hattyút táncolta, szinte lélegzetvisszafojtva figyelte a közönség. Ezeket a perceket õ szentesítette. Páratlan tudásával, erõs kisugárzásával, egyéniségének utánozhatatlan varázsával. A hattyú minden egyes alkalommal áttáncolt a mennyei vizekre, ám a következõ alkalommal már ismét remegõ szárnyakkal, csonttalan testtel, hófehér tollakba öltözött madárkirálynõként kápráztatta el a világot. Arra a rövid kis idõre az egész teste hattyúvá változott. Szemfényvesztõ produkciója végén már az sem lett volna csoda, ha „úgy marad”.
Maja Pliszeckaja a XX. század egyik legnagyobb, de az is lehet, hogy a legnagyobb balerinája, és most már az is marad. Végérvényesen. Rendkívüli kifinomultság és kecsesség, a legfinomabb ihletettség és a legmélyebb érzelmek jellemezték minden alakítását. Páratlan nõiességet és hatalmas szenvedélyt, élet és halál nagy játékát közvetíti hosszú évtizedek óta. De bárhol táncolt is, a szovjet titkosrendõrség szemét mindig magán érezte. Hazája vezetõire tett éles, ám igaz megjegyzései miatt többször is megalázták, elkeserítették. Hruscsovról és Brezsnyevrõl ugyanolyan lesújtó véleménnyel volt, mint Bulganyinról vagy Mikojanról. Apját „a nép ellenségeként” 1937-ben latartóztatták, nem sokkal késõbb halálra ítélték, és kivégezték. Édesanyját – a szovjet némafilmek egykori csillagát – hét hónapos terhesen börtönbe vetették, majd Szibériába számûzték. Apai nagybátyja Amerikába szökött, és Kennedy tanácsadói körének tagja lett. Maját egyik nagynénje, a Bolsoj táncosnõje nevelte, õ irányította a balettmûvészet felé. Az õ könyörgésére, közbenjárására helyezték át az édesanyját a Gulág börtöneibõl az egy fokkal jobb kazahsztáni számûzetésbe, ahonnan 1941-ben térhetett haza. Tizenhat éves lányát akkor már ígéretes növendékként kezelték a moszkvai balettintézetben, két évvel késõbb pedig nagy reményekre jogosított szólistaként szerzõdtette a Bolsoj vezérkara. Elsõ komoly feladatát a Diótörõben kapta, mint Mása, pályája pedig onnantól kezdve gyorsan ívelt a magasba. Mindent eltáncolt, amit egy primabalerinának el kell táncolnia. Odette-Odiliát, Carment, Júliát, Nyina Zarecsnaját, a Sirályt, saját koreográfiájában Csehov asszonyát, A kutyás hölgyet, Zarémát, Kitrit, Laurenciát, Anna Kareninát. Dolgozott Alberto Alonsóval és Roland Petit-vel, Isadora, Léda és Kurozuka címû koreográfiáját az õ testére komponálta Maurice Béjart, „repült” Vlagyimir Vasziljevvel és Alakszandr Godunovval, Patrick Dupont-nal, a francia balett sztárjával. Rogyion Scsedrin (aki 1958-tól a férje) az õ vérmérsékletére alkotta nem egy mûvét, Pierre Cardin, a híres francia divattervezõ több darabjához készített pompás jelmezeket. Táncolt törött ujjal, becsípõdött idegszállal és ízületi fájdalmakkal, táncolt akkor is, ha orvosai nem engedték. Fellépést nem mondott le soha, elõadás miatta nem maradt el sem otthon, sem külföldön. Nyugatra elõször 1959-ben utazhatott, fergeteges New York-i sikere után már nem tudták eldugni a világ szeme elõl. De ha utazhatott is, mindig szigorú kísérettel. A KGB nem tágított. Örökké a nyomában járt. Rudolf Nurejev és Mihail Barisnyikov bátrabbak voltak, mint õ. Õk disszidáltak. Maja Pliszeckaját a puszta félelem tartotta vissza. Mindig attól tartott: a szovjet titkosszolgálat mindenre elszánt emberei játszi könynyedséggel végeznének vele. Persze volt egy másik visszatartó erõ is az életében: az orosz kultúra. Ahhoz is sokáig ragaszkodott. 1983 és 1985 között a római Opera balettigazgatója volt, 1987-tõl 1990-ig pedig a madridi Teatro Lirico Nacional balettegyüttesét vezette. A peresztrojka éveit követõen férjével együtt Münchenben telepedett le, majd a nagy szovjet államtól végérvényesen elszakadva felvette a litván állampolgárságot. Nagyapja, Mihail Messerer ugyanis onnan származott.
Maja Pliszeckaja „hattyúbõre” ott lóg a szekrényében. Bármikor képes belebújni, hiszen tudja: ez a fentrõl kapott szerep még most sem fog ki rajta.
Csak az évei száma sok. Kora nincs.
SZABÓ G. LÁSZLÓ
Kapcsolódó cikkek
- Csák János: A Zeneakadémia oktatási, kutatási és nemzetközi teljesítménye siralmas (index.hu)
- Demeter Szilárd: Volt egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában (index.hu)
- Még sohasem volt ilyen: együtt lépett fel Presser Gábor és Szörényi Levente (index.hu)
- Klinikai pszichológus: a család a mentális egészség és identitás egyik formája (MTI)
- Pszichológus elárulta: ez a legkárosabb szokás a gyereknevelésben (JOY)
|