FotoMedia

 Kisebbségi jogok és autonómiák - Csáky Pál elemzése a rendszerváltás óta eltelt tizenhét esztendõrõl
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja és a felvidéki magyar közélet egyik meghatározó személyisége a közelmúltban Léván, a Zoller Mihály-emlékesten vállalkozott a bársonyos forradalom óta eltelt tizenhét esztendõ tapasztalatainak összegzésére. Elõadásának rövidített változatát közöljük.
Sokszor hallottuk a kilencvenes évek Csehszlovákiájában is: elõször építsük ki a demokráciát, azután majd foglalkozhatunk a kisebbségi jogok rendezésével is. Nagy butaság az ilyen kijelentés, amely a dolgok meg nem értésérõl tanúskodik. Sehol a világon nem létezett, mert nem létezhet szelektív demokrácia. Szabadság vagy van, vagy nincs, olyan szólásszabadság nem létezhet, hogy vannak témák, amelyekrõl szabad beszélni, és vannak olyanok, amelyekrõl nem. Így tehát evidens, hogy az emberi és a kisebbségi jogok garantálása a demokrácia leghatékonyabb fokmérõje. A kisebbségek indikátorként muködnek minden társadalomban, a legérzékenyebbek minden egyensúlyingadozásra, szavukat ezért egy igazi demokrácia nem marginalizálja, hanem figyelemmel kíséri. A német Möller abbé vallomása erre a legszebb példa a fasizmus idejébõl: "Egy reggel jöttek az izgága kommunista szomszédomért, elvitték õt, és én nem tiltakoztam. Utána a szerkesztõ ismerõsömért jöttek, aki bátran próbált meg feltá! rni néhány érzékeny témát. Elvitték õt is, és én megint nem tiltakoztam. Kis idõ múlva a zsidó szomszédomat vitték el, és én ismét csak nem tiltakoztam. Aztán egy reggel értem jöttek, hogy elvigyenek, és akkor már nem tiltakozhattam."
Olyan ez tehát, mint a szervezet immunrendszere: mûködnie kell, hogy a nagyobb rossztól megvédjen bennünket. S bár az elmúlt 17 év vizsgálatakor ebben a témakörben is meg kell állapítanunk, hogy sok elképzelésünk nem valósult meg, a tárgyszerû értékeléskor azt is elmondhatjuk, hogy sok olyan kérdésben sikerült jelentõs elõrehaladást elérnünk, amely az 1989 elõtti állapotokban elképzelhetetlen volt. Az intézményrendszer kiépítésében elõreléptünk: sok új iskolánk alakult, egyetemünk van, színházaink megerõsödtek, fejlõdtek, múzeumaink gazdagodtak, új intézményeink jöttek létre. A helyi önkormányzatok jelentõs autonómiát kaptak, megyei önkormányzatok alakultak, a falvak, városok szervezkedése szabadabb, a vezetõik ügyességén, rátermettségén sokkal több múlik, mint 89 elõtt. A nyelvi jogok terén bizonyos kérdésekben sikerült elõrelépnünk, más esetekben (fõleg a magyar nyelv közterületeken való megjelenítése terén) sajnos visszarendezõdésnek lehetünk szemtanúi. A kisebbségi s! zférában megjelenõ pénzcsomag is jelentõsen megnõtt, szlovákiai, de magyarországi és EU-s forrásokból is. A menedzserek rátermettségén e téren is rendkívül sok múlik, mint ahogy sok múlik a politikai éleslátáson és a taktikai érzéken is. A könyvkiadás és a média területén a lehetõségek ugrásszerûen nõttek meg. A másik oldalon el kell ismernünk, hogy nem találtuk meg a népességfogyás hatékony elleneszközét, sok esetben az érdekcsoportok küzdelmének civilizált formáját, az érdektelenség ellenszerét, a lelki félelmek, bizonytalanságok feloldását. Az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése egyébként iskolaterülete annak, hogy az írott jogok keveset érnek, ha a polgárok nem igénylik az érvényesítésüket.
Ezen a ponton talán nem árt néhány nem konvencionális mondatot megfogalmazni az autonómiákról is. Sok beszélgetés alkalmával találkoztam olyan nézettel, hogy minden problémánk oka (Trianonon túl) az autonómiák hiánya Szlovákiában. A különbözõ autonómiaformák valóban komoly garanciákat jelenthetnek egy kisebbség túlélése tekintetében, ám csak akkor, ha az illetõ kisebbség kellõ intelligenciával tudja mûködtetni azokat. Márpedig ha az elmúlt 17 év történéseit õszintén megvizsgáljuk, azt is látnunk kell, hogy közösségünkben is megjelentek azok az érdekellentétek, amelyek jelentõs energiákat vonnak el a közösségi érdekérvényesítéstõl. Igen, az elmúlt 17 év szabadabb játékszabályai azt is eredményezték, hogy megjelentek tájainkon a szlovákiai magyar vállalkozó-milliomosok, megjelentek magyar gazdasági vállalkozások is. Az a probléma velük, hogy nem látni, vajon esetleges sikerükbõl a közösség is profitált-e. Dunaszerdahely, Komárom, Királyhelmec városában és régiójában abszol! út többségünk van, az elmúlt 4 évben Nyitra megye önkormányzatában is abszolút többségünk volt. Jól tudtuk mûködtetni ezeket a - de facto - autonómiákat? Miért vesztettünk a parlamenti választások alkalmával is a legtöbb szavazatot épp azokban a régiókban, amelyekben a saját kezünkben volt a döntések lehetõsége?
Errõl a témáról sokat kell még gondolkodnunk, mert a jövendõ fejlõdés ügyében ez az egyik legnagyobb kockázat. Ha tényleg európai értelemben vett felnõtt és felelõs közösséggé szeretnénk válni, akkor meg kell tanulnunk azt is, hol van az a határ, amelyen túl a saját és a csoportérdekeket nem szabad a közösség rovására érvényesíteni. Ha pedig ezt nem tudjuk megtanulni, egymás közt is olyan játékszabályokat kell hoznunk, amelyek mindenkit megtanítanak erre. Ha ezt nem tudatosítjuk, akkor majd azt kell megtapasztalnunk, hogy ennek híján egyetlen autonómia sem lesz - nem lehet - muködõképes.