Főoldal tánc Szõttes Tánctábor

Szõttes Tánctábor

E-mail Nyomtatás PDF
Augusztus 11.
Augusztus 11. és 16. között Alsóbodokon Szõttes Tánctábor lesz augusztus 11. és 16. között Alsóbodokon. A tábor ötlete a Szõttes Kamara Néptáncegyüttes néhány fiatal táncosának a fejében született meg. A választás azért esett a zoboralji falura, mivel egyrészt az együttes Jöjjenek a lagziba címû mûsorában közremûködnek az Alsóbodoki Fúvószenekar tagjai, másrészt a Szõttes táncosai és a zoboralji adatközlõk között baráti kapcsolat alakult ki. Harmadsorban az sem volt mellékes szempont, hogy a faluban mûködõ magán-szakközépiskola kollégiuma és annak területe, a „rancs” kiváló feltételeket nyújt egy ilyen tábor megrendezésére. Reicher Gellért, a Szõttes szervezõtitkára elmondta, annak idején a Folklórszövetség sikeres táncháztalálkozókat szervezett, késõbb ebbõl alakultak ki a hazai táncháztáborok, ám az utóbbi években ezek a rendezvények eltûntek a nyári kulturális programok közül. Ezért is remélik a Szõttes táncosai, hogy a tábor iránt lesz érdeklõdés. Konkoly László tánckarvezetõ, koreográfus szavai szerint eredetileg „szûkebbre”, a Szõttes által Pozsonyban szervezett évközi táncházak folytatásának tervezték a tábort, de mivel azt tapasztalták, hogy a néptánc iránt van érdeklõdés, úgy gondolták, belevágnak egy nagyobb munkába, az elsõ Szõttes Tánctábor megvalósításába. Magyarországon és Erdélyben manapság számos néptánctábort rendeznek. A kínálat tehát nagy. Mitõl lesz más, egyedi a Szõttes Tánctábor? „Felvidéki táncokat fogunk tanítani. Ez lesz az egyetlen tábor, ahol a résztvevõk elsõ kézbõl tanulhatnak felvidéki anyagot – mondta Konkoly László. – Két fõ tájegységet választottunk ki: az egyik Zoboralja, a másik Gömör. Technikailag a gömöri táncok a legigényesebbek a Felvidéken, motívummennyiségre is nagyon gazdagok. Ezenkívül az esti táncházakban erdélyi táncokat is oktatunk majd.” A tánctanulás mellett a táborlakók gyûjtõutakon is részt vehetnek Agócs Attila néprajzkutató vezetésével. Fõleg énekeket lehet ezen a vidéken gyûjteni, hiszen Zoboralja hagyományõrzõi ezeket a mai napig éltetik. A fiatal koreográfus szerint ez is a Szõttes Tánctábor „specialitása” lesz, erre más táborokban még nem látott példát. „A fõ célcsoportunk természetesen a szlovákiai magyar fiatalság, az alsó korhatár 14-15 év – árulta el Konkoly László. – Elsõsorban azokra számítunk, akik már táncoltak vagy táncolnak valamilyen együttesben. Az utóbbi években elég sok táncegyüttes megszûnt ugyan, de máshol újak alakultak, és az õ munkájukat is segíthetik azok a tapasztalatok, amelyeket a Szõttes tánctáborban szerezhetnek.” Ez nem jelenti azt, hogy azok a fiatalok, akik kezdõk, és most szeretnének megismerkedni a néptánc szépségeivel, nem jelentkezhetnek. És várják a táncos lábúakat a határon túlról is. MISLAY EDIT
Módosítás dátuma: 2005. június 30. csütörtök  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 187 vendég böngészi