FotoMedia

 Egy kedves ismerõsömtõl meghívást kaptam egy közös kiadványba, s hozzá az alábbi kérdéssort.
1. Mit tegyünk, hogy a magyar nép újra önmagára találjon?
2. Mit tegyünk, hogy erõs, összetartó, magabiztos nemzetté váljunk?
3. Hogyan oldhatjuk meg a gazdasági-társadalmi problémákat a politika teljes mellõzésével az egyének, a családok, a települések szintjén?
(Azaz: Milyen feladatokat jelent ma magyarnak lenni? Mit kell egyéni és nemzeti szinten figyelembe venni? Milyen eszközöket kell mindenképpen felhasználni?)
A kérdések kétségtelenül égetõek, hiszen az ország és a nép a történelemben eddig még nem szenvedett katasztrófa elõtt áll. Biológiai állapotunk a legrosszabbak közé tartozik. Évtizedek óta kevesebben születnek, mint amennyien meghalnak, ugyanakkor a várható életkor a háború elõtti szintre zuhant, az öngyilkossági, iszákossági, idegbetegségi mutatóink iszonyatosak, s ha valami dübörög, az a kábítószer-terjedés, hála - többek közt - az SZDSZ támogatásának is. Az ország 1990 óta elveszítette vagyona 90 százalékát, adóssága pedig megtöbbszörözõdött.
A funkcionális analfabétizmus növekszik, tudósaink-diplomásaink kivándorlása aggasztó - akinek nem tetszik a kormány, elmehet, bíztatta õket a miniszterelnök. A világon a nálunk a, legmagasabb az adó, és legkisebb az érte járó állami ellenszolgáltatás. Immár a kisebb vagyontárgyakat kótyavetyélik: tessék megnézni: a kórházakat-iskolákat aszerint zárják be, s verik dobra, hogy melyiknek értékesebb a telke. Magyarságunk puszta kinyilvánítása, szóval, vagy kokárdával bûnnek számít.
0któber 23-án a rendõrnek öltözött terroristák a fölvételek tanúsága szerint egyenesen vadásztak a nemzeti ünnepen nemzeti zászlót lengetõkre. Létezik ilyesmi a világ bármelyik sarkában?
Az ország száz baját tetézi a globális helyzet: a fölmelegedés, a fenyegetõ vízhiány, az élõlények pusztulása, a gazdagok és a szegények közti immár beláthatatlan mélységû és szélességû szakadék. Együtt sírunk a tûzföldiekkel a bolygó bajai miatt, s hozzá nyögjük a globalizmus rablóbandájának a zsokéit, akik "magyar kormány" fedõnév alatt hajszolnak és zsigerelnek bennünket. A nép nagy részének ez tetszik.
A török idõben is létezett elnyomás, sanyargatás, sõt meghasonlás: a magyarság egy része különféle protestáns felekezetek hívéül szegõdött, de Jézust nem hagyta el. Elenyészõ kisebbség lett csak renegát, azaz tért át a muzulmán hitre, holott azonnal teljes polgárjogot, adómentességet és hasonlókat nyerhetett volna. Mégis kitartottak Krisztus mellett.
Itt, ebben az áttekintésben még az unitáriusokat is a hûségesekhez kell sorolnunk: ahogy a magyarság elsöprõ többségének, úgy nekik sem tetszett sem a török, sem az iszlám. Vagyis a nehéz idõk nemzeti túlélését Megváltónknak köszönhetjük. Már a nyolcvanas évek lazulásában is nyilvánvaló vált, hogy nincsen politikai megoldás, vagyis a megoldás nem politikai, hanem jézusi. Ugyanis antikrisztusi támadást szenvedünk.
Ma sincsen másként. Kaptunk tõle néhány csodafegyvert; vajon ki veheti el tõlünk az imát, a böjtöt vagy a szeretetet? Vegyük elõ és fényesítsük ki õket. Csatlakozzunk a KÉSZ ima- és böjtfölhívásához, keressük Krisztust mindig, mindenütt. Ne a mennyiségre menjünk, ne daráljuk az imákat, hanem szemléljük közben Õt, amint tanít, kalászt tép, szenved, föltámad, szemléljük a Szûzanyát az Üdvözletben, gondoljuk végig a Miatyánk minden egyes szavacskáját:
vállaljuk-e.
Elfogadjuk-e az Õ akaratát, megbocsátunk-e az ellenünk vétkezõknek? Valóban meg akarunk-e szabadulni a gonosztól, vagy már kiegyeztünk vele? Tapasztalásunkat vigyük be családunkba, egyházközségünkbe, polgári körünkbe, dalárdánkba, asztaltárságunkba: mindenüvé, ahol nagy a szükség.
www.czakogabor.hu