FotoMedia

 Szinte mindegyik felvidéki településnek van magyarországi testvérvárosa/községe, de a határon átnyúló turizmusfejlesztés és együttmûködés még nagyon döcögõs.
Nos, legalábbis ami a turisztikai szolgáltatásokat illeti, a „szomszéd kertjében” minden nagyon más. Nagyon „zöldebb”! Ültem – életemben elõször – a jacuzziban, és láttam, a kétpercenként más-más színnel bevilágított vízben lebegõ kolléganõim is ugyanolyan kevés sikerrel próbálják megõrizni a komolyságukat, mint jómagam. A Mórhoz tartozó, s éppen egy évvel ezelõtt megnyílt Hétkúti Wellness Hotel pezsgõfürdõjének (és minden más medencéjének, vízmasszázsának stb.) kipróbálása is annak a turisztikai információs körútnak a programjához tartozott, amelyet Pozsonyban a Magyar Köztársaság Nagykövetségének Kereskedelmi Irodája, valamint a Magyar Turizmus Rt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága szervezett szlovákiai újságírók számára. A kétnapos tanulmányút az „Ismerd meg szomszédodat!” fedõnév alatt is futhatott volna, mivel induláskor nemcsak a Pozsony–Párkány útvonalon dolgozó kollégák, de még a besztercebányaiak és a kassaiak is meggyõzõen bizonygatták, hogy a határ menti régiókat illetõen meglehetõsen tájékozottak. Azután Komáromnál szépen, komótosan áthajtottunk mikrobuszunkkal a határon, és már a nagyjából húszpercnyire levõ elsõ megállónál leesett az állunk.
Neszmély, a Hídverõ Napokról elhíresült település mintha nem is a felvidéki Dunaradvánnyal szemközt, hanem egy másik földrészen domborítana. Az idén júliusban 11. alkalommal (Neszmélyen és Karván) megtartott, s a térségi és európai együttmûködés fórumaként számon tartott Hídverõ Napok rendezvény- és konferenciasorozatáról – amely Benkõ Ferenc polgármester úr szerint egy lehetõség, hogy a Duna szlovák és magyar oldalán élõ emberek egyre szorosabbra fonják kapcsolataikat – mindenki tudott ugyan, hanem a látvány! A Komárom–Esztergom megyei, s a Gerecse hegység északi lejtõjén elterülõ 1500 lakosú Neszmély községet a szigetekkel ékesített Duna, és az Ászár–neszmélyi borvidék öleli körül. Közös Dunánk a felvidéki oldalon a falvaktól eltekintve amolyan vadregényes, cserjékkel, bokrokkal, fákkal benõtt zöldövezet. A neszmélyiek ellenben alaposan megtisztították partot, az ártértõl feljebb füvesítettek, és összehozták a Millecentenárium Parkot, ahol hangulatos kemencesor (a minta egy eredeti, már jó ideje romos hetényi kemence), bográcsozóhely, a gútaira hajazó Vízimalom-színpad és sportpálya nõtt ki a semmibõl. Pár méterrel arrébb megtekinthetõ a kuriózumnak számító vízi Hajóskanzen, a magyar folyamhajózás 150 éves relikviáival. A rendkívül agilis Benkõ Ferenc polgármester a csoportosan érkezõ vendégeket mindig személyesen kalauzolja. Bennünket helyi ételspecialitással, illetve pálinka- és borkóstolóval fogadott. A neszmélyi lángost hatalmas tepsiszerûségekben sütik, tésztája kenyértésztához hasonlít, zömmel koleszterindús, és némi zöldséges aprólékkal megpakolva pizzaszerû jelleget ölt, fokhagymás tejföllel meglocsolva pedig hasonlíthatatlanul ízletes. A kóstolgatásra és nézelõdésre amúgy háromnegyed óra jutott, a zsúfolt program miatt nagyjából minden helyen ennyi idõt tölthettünk, beleértve az említett, késõ esti pezsgõfürdõzést is. Neszmély polgármesterétõl megtudtuk, hogy hamarosan újabb impozáns beruházás kezdõdik, természetesen a felvidéki szomszédokkal: „Két éve, a Duna Eurorégió megalapításakor Neszmélyen és a szlovákiai Búcson az ottani polgármesterrel, Szigeti Jánossal megfogalmaztuk az Európa Falu gondolatát. Most, sok más partner segítsége mellett az Európai Unió Phare CBC programja, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósíthatjuk elképzeléseinket. Az Európa Falu létesítésével az a célunk, hogy bemutassuk, és méltón ápoljuk térségünk és Európa vidéki örökségét, a régmúlt és a jelenkor vidéki kultúráját.” Tény, hogy majd’ mindegyik felvidéki településnek van magyarországi testvérvárosa/községe, de a határon átnyúló turizmusfejlesztés és az együttmûködés még nagyon döcögõs. Terv, az van rengeteg, és regionális szinten több civil szervezet is dolgozik már, de amíg a magyarországi partnereknek volt legalább tizenöt évük, hogy megtanulják felismerni a lehetõségeket (és hogy azokkal hogyan éljenek), nálunk csak nemrég kezdõdtek el a pályázatírások. Magyarországon a turisztikai vonz-erõ fejlesztésére és a szolgáltatások bõvítésére 2004 és 2006 között 20 milliárd forint európai uniós forrás és 8 milliárd forint magyar társfinanszírozás áll rendelkezésre. Pénzforrások nálunk is akadnak, de az biztos, hogy a határ menti települések polgármestereinek, ha pályázni akarnak értük, elszántnak és kitartónak, ugyanakkor ügyes diplomatának kell lenniük. Mert a civil érdekszférák itt olykor még vetélytársakként ütköznek...
De inkább visszatérnék a Közép-Dunántúlra, ahová minden látszat ellenére szintén nem érkezett még el a vidékfejlesztési Kánaán. A mûemlékvédelem vagy a fesztiváljellegû rendezvények anyagi vonzatai éppúgy okoznak nehéz pillanatokat a régi koronázó városnak, Székesfehérvárnak (a királyok városának, ahol Szent István és az Árpád-házi uralkodók végsõ nyughelye található), mint mondjuk Veszprémnek (ahová a királynékat temették). A régióba érkezõ turista ebbõl persze vajmi keveset érzékel. Elbûvöli a táj szépsége, a mûemlékek és régészeti lelõhelyek sokasága, a kikapcsolódási lehetõségek, a színes programok, és a legkisebb településen is minden igényt kielégítõ vendéglátás. Riportkörutunk során mi „ízelítõül” meglátogattuk Bábolnán a világhírû, patinás Nemzeti Ménesbirtokot, s részt vettünk egy hangulatos borkóstolón a móri Fogadó az Öreg Préshez nevû, a kisváros háromszáz éves zárt parasztudvarából kialakított, s a korabeli miliõt felidézõ, jó ízléssel berendezett vendégmarasztaló gasztroszállodában. Másnap Tata, a vizek fantasztikus városa következett, s igencsak szégyelltem, hogy a határtól légvonalban alig negyvenegynéhány kilométerre fekvõ, lenyûgözõ hangulatú város nevével eddig csak keresztrejtvényfejtés közben találkoztam. Útközben mindenfelé lovardák, ménesek és mellettük persze fogadók sokasága. Európa legmelegebb taván, a Velencei-tavon motoros kishajóról figyelhettük az „úszó nádasokat”, az északi parton kikötve pedig betértünk Pákozdra, ahol az 1848-as Pákozd–sukurói csata emlékére a Mészeg-hegyen emlékmúzeumot építettek. A kiállítás egyik érdekessége a digitális vezérlésû terepasztal, amely bemutatja a csata lefolyását. Ottjártunkkor zajlott a Pákozdi Regionális Falusi Találkozó, és amikor már túl voltunk a legalább hat bográcsban rotyogó különféle gulyások, a „Bakonyi betyár” nevû húsétel, valamint a helyi borok menetrendszerû kóstolóján, ellátogattunk a Pákozd–sukurói Arborétumba és Erdészeti Iskolába is. Az erdei utakon a lovas kocsi a legjobb közlekedési eszköz, a vendégeknek így módjukban áll alaposan szemrevételezni a cserjéket és ritka fákat (mindegyik elõtt névvel ellátott kis tábla segíti a tájékozódást).
Árkiné Gombás Edit, a Magyar Turizmus Rt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetõje mindvégig kis csoportunkkal tartott, idegenvezetõként és tolmácsként pedig Inczédi Ivett, a Magyar Köztársa-ság Nagykövetsége Kereskedelmi Irodájának turisztikai munkatársa jeleskedett. Az igazgatónõ elmondta, hogy Magyarországon kilenc turisztikai régió van, amelyet tulajdonképpen a Magyar Turisztikai Hivatal, és ezen belül a Magyar Turizmus Rt. egysze-mélyes állami részvénytársaság fog össze: „Szerintem a mi három – Fejér, Komárom–Esztergom és Veszprém – megyébõl álló régiónk a legszebb, úgy is szoktuk mondani, hogy »Magyarország kicsiben«, ahol minden megtalálható. Természetesen igyekszünk mind a belföldi, mind a külföldi turistákat megnyerni magunknak. Annak, hogy most éppen Szlovákiából hívtunk vendégeket, az az elsõdleges oka, hogy meglepõdéssel tapasztaltuk, éppen a legközelebbi szomszédunk nincs az öt fõ turistaküldõ ország között. Az elsõk a németek, azután jönnek az osztrákok, a franciák, az olaszok és a románok, de mellettük egyre több az angol, illetve az amerikai, a belga és a holland vendég is. Számunkra fontos, hogy megvizsgáljuk, a turizmus területeinek mely részei érdeklik szlovák szomszédjainkat. Magyarországon a falusi turizmus hagyományai tíz-tizenöt évvel ezelõtt éledtek fel. Tulajdonképpen az egész tematikát megyei és regionális alapokra helyeztük, olyan értelemben, hogy megpróbáltuk a különbözõ megyékben, illetve országosan is összefogni azokat a falusi vendéglátókat, szolgáltatókat, vendégfogadósokat, kézmûveseket, mûvelõdési házakat, önkormányzatokat, akikkel egy komplex turisztikai kínálatot tudtunk összeállítani. Hiszen ha egy vendég megérkezik egy településre, néhány nap után »elunja magát«. Tévhit, hogy a falusi turizmus csupán a szép tájból és a romantikus elszállásolásból áll. Szervesen hozzátartozik a gasztrokultúra, hiszen minden településnek és minden régiónak megvan a maga étel- és italspecialitása, de ugyanúgy a tájegységre jellemzõ, hagyományõrzõ kulturális programok, sportolási, túrázási lehetõségek is. Tehát ez az egész nagyon gazdag kínálatból tevõdik össze. A vendéglátó önkormányzatok is rájöttek, hogy a turizmusnak mekkora szerepe van a településfejlesztésben. Egy további, már körvonalazódó lehetõség, amely kifejezetten szlovák szomszédainkat érinti, hogy interregionális pályázat révén a határon átnyúlva bemutassuk egy harmadik ország turistáinak a hasonlóságokat, a közös vagy éppen eltérõ hagyományainkat”.
CSEPÉCZ SZILVIA