Főoldal Kárpát-medence Tiltakozik a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetõsége

Tiltakozik a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetõsége

E-mail Nyomtatás PDF
A Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetõsége úgy véli, hogy az intézmény két tanára, Hantz Péter és Kovács István Lehel magánvéleményének adott hangot Strasbourgban, amikor az állami támogatású magyar egyetem újraindítását szorgalmazta.

 A Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetõsége úgy véli, hogy az intézmény két tanára, Hantz Péter és Kovács István Lehel magánvéleményének adott hangot Strasbourgban, amikor az állami támogatású magyar egyetem újraindítását szorgalmazta. A magyar kisebbség hátrányos megkülönböztetése most is jelen van a közoktatásban, túlnyomó részt a politikusok magyarellenes magatartása miatt – nyilatkozta a két tanár majd kijelentette: újra kell indítani a magyar tannyelvû állami egyetemet, a román kormánynak pedig támogatnia kell az erdélyi magyar magánegyetemeket. Az egyetem sajtóirodája által kibocsátott közlemény leszögezi: a két tanár nyilatkozata irreleváns az egyetem, illetve az ott zajló magyar nyelvû oktatás szempontjából. Az intézményben 12 000 magyar diák tanul anyanyelvén, több mint 50 szakon. 305-ön mesterképzésen vesznek részt, a magyar tanárok száma 230, közülük 28-an doktori témavezetõk – közli a BBTE vezetõsége, amely továbbra is a multikulturális jelleg mellett tör lándzsát. Hantz Péter és Kovács István Lehel a FIDESZ uniós parlamenti képviselõje, Gál Kinga meghívására utazott Strasbourgba.


Módosítás dátuma: 2005. október 03. hétfő  

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 136 vendég böngészi