FotoMedia

A magyar október Romániát is megrengette. A legnagyobb és legszervezettebb rokonszenv-megnyilvánulás a románság részérõl a temesvári mûegyetemen történt.
Szerepe lehetett ebben a Bánság sajátos polgári fejlettségi szintjének, s talán annak az „aprócska” ténynek is, hogy a térségbõl indult a szovjet 33. gépesített gárdahadosztály Budapestre, a szabadság vérbefojtására.
Temesváron, akárcsak Bukarestben, Kolozsváron, Brassóban, Iaºi-ban az egyetemi ifjúság a hírzárlat ellenére tudott a budapesti eseményekrõl, gyûléseken és tüntetéseken fejezte ki szolidaritását, hiszen Kelet-Európa országait egyformán sújtotta a kommunista terror és az orosz megszállás. A magyar példából hitet és bátorságot merítettek a határ innensõ oldalán is. A temesvári események leghitelesebb krónikásának, Teodor Stancanak, a diáktüntetések egyik szervezõjének emlékiratai alapján idézzük fel a történéseket.
1956. október 27-én az egyetemi diákcsoportok bojkottálták azokat a gyûléseket, amelyen a Román Kommunista Párt 22-es Körlevelét olvasták fel, amely ellenforradalomnak tüntette fel a magyarországi eseményeket. Október 28-29-én a mûszaki egyetem utolsó éves diákjai szervezõ és koordináló csoportot alakítottak a kommunista rendszer megbuktatására irányuló megmozdulások szervezésére és koordinálására. A csoport legtevékenyebb tagjai: Aurel Baghiu, Caius Muþiu, Teodor Stanca, Friederick Barth, Nagy László, Valentin Rusu, Heinrich Drobny és társaik eldöntötték, hogy másnapra, október 30-ra gyûlésre hívják a mûszaki egyetemre a város diákságát és párbeszédet kezdeményeznek a felsõoktatási intézmények vezetõivel és a központi (bukaresti) pártvezetés Bánságban tartózkodó képviselõivel. Az események a terv szerint zajlottak, 14 órakor kezdetét vette az amfiteátrumban a diákok nagygyûlése, de a terem szûkösnek bizonyult, ezért átvonultak a közeli étkezdébe (kb. 2000-en gyûltek össze, diákok, tanárok, egyszerû polgárok). Több vezetõ beosztású „elvtárs” társaságában részt vett a tömeggyûlésen a mûszaki egyetem rektora, Alexandru Rogojan, majd megjelentek a megyéért felelõs központi bizottsági tagok, Petre Lupu és Ilie Verdeþ is. A felszólaló diákok órákon át vádolták a kommunista rendszert és az orosz megszállást, pontokba szedték követeléseiket és a kormányhoz címzett beadványt szerkesztettek. A személyi kultusz felszámolása, a szovjet csapatok kivonása, sajtó- és szólásszabadság biztosítása, az ipari normák és a termény-beszolgáltatások megszüntetése, a marxizmus tantárgy kivonása az oktatásból, de még külpolitikai vonatkozású kérdések is szerepeltek a diákság „12 pontjában.” A gyûlés résztvevõi „Szabadságot akarunk!”, „Ki az oroszokkal az országból!” jelszavakat skandálták. A szekuritáté, a rendõrség és a katonaság egységei körülzárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak, a többieket teherautókra terelték és Kisbecskerekre, a várostól 18 kilométerre egy kiürített katonai táborba vitték. Másnap (31-én) az ortodox székesegyház elõtt tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. Mintegy 800-1000 résztvevõt teherautókon ugyancsak Kisbecskerekre, a lányokat pedig a Lippai úti kaszárnyába vitték. A diákotthonokat feldúlták, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a brutális megtorlás.
A fõiskolákon a terror uralkodott, a kormány az egyetemi központ megszüntetésével fenyegetõzött. A kisbecskereki táborban folytak a kihallgatások. A kezdeményezõket el kell ítélni, a többiek egy részét munkaszolgálatra küldeni, más részét kizárni az egyetemrõl, az ártatlanok térjenek vissza a tantermekbe – szólt a felsõbb utasítás. Hét diákot és egy tanársegédet december 15-16-án állítottak bíróság elé, 23 diák tárgyalása december 20-21-én zajlott. A 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott, a három fõszervezõt: Teodor Stancát, Aurel Baghiut és Caius Muþiut nyolc-nyolc évi börtönre ítélték. Az elítélteket a temesvári, szamosújvári, Balta Brãilei-i, Vãcãreºti-i és zsilavai börtönökbe illetve munkatáborokba hurcolták, családjaik nem tudtak sem hollétükrõl, sem az elszenvedett kínzásokról. A hivatalos adatok szerint 868 diákot tartóztattak le, az emlékezõk szerint 48 óra leforgása alatt háromezrüket vitték a kisbecskereki táborba, 232 társukat kidobták az egyetemrõl. Közöttük volt, többek között, Ioan Holänder, a bécsi operaház jelenlegi fõigazgatója is.

A megtorlás ezzel nem ért véget, a letartóztatások, bebörtönzések, az egyetemrõl való eltávolítások 1957-1958-ban is folytatódtak. Olykor csapatosdit játszó vagy „röpcédulázó” tizenéves iskolások estek áldozatul a hatalom buzgó õreinek, mint az alig 14 éves Oberten János, a késõbbi író. A leghírhedtebb kirakatper térségünkben a Szoboszlai-per volt, amelynek 56 elítéltjébõl tízet Aradon illetve Temesváron kivégeztek.
Két márványtábla emlékezteti a temesváriakat az 1956. október 30-31.-i diákmegmozdulásokra, az egyik a mûszaki egyetem kantintermének bejárata mellett, a másik az ortodox székesegyház közelében, a Központi park bejáratánál.