FotoMedia

A Gyõri Balett elõadásával fejezõdött be kedden A magyar kultúra napjai rendezvénysorozat Pozsonyban
A rendezvénysorozat irodalmi „szekciója” a József Attila-emlékévhez csatlakozott: a Magyar Intézet székházában tartott emlékesten mutatták be az intézet és a Kalligram Kiadó közös gondozásában megjelent kötetet, amely József Attila szlovák nyelvre lefordított verseit adja közre rangos szlovák költõk tolmácsolásában. József Attila költészetét nem igazán kell bemutatni, hiszen õ „olyan fantasztikus költõ, akibe minden korban bele fognak szeretni az emberek”, ezért Marno János költõ, mûfordító inkább J. A. lírájának „rejtett kincseire” hívta fel a hallgatóság figyelmét. A költõ összetett személyiségének tömör jellemzésével arra is választ adott, mibõl, miért és hogyan születtek a „verscsodái”. József Attila kulcsa az, mondta Marno, hogy nem tudott beilleszkedni, ezért csodát csinált. E költészet hihetetlen gazdagságát a Tehervonatok találkozása címû versének élvezetes, a legmélyebb rétegeket is feltáró elemzésével illusztrálta. (Sajnos csupán egyetlen vers elemzésére jutott idõ, pedig Marno Jánost akár órákig is el lehetne hallgatni. ) József Attila ismert költeményeibõl is elhangzott az esten jó néhány (magyarul és szlovákul egyaránt) Bocsárszky Attila, a kassai Thália Színház színmûvésze elõadásában. A versekhez Földvári Gergely zeneszerzõ, zongoramûvész rögtönzött J. A. költészetére rímelõ „hangulatfestõ” muzsikát.
A zenerajongók azonban nem csupán a József Attila-emlékesten élvezhették a muzsikát. A Szlovák Rádió koncerttermében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lépett közönség elé Kovács László vezényletével. Pozsonyi fellépésére a zenekar stílusosan olyan zeneszerzõk darabjaival érkezett, akiknek Szlovákia területéhez való – mûvészi vagy személyes – kötõdése közismert. Elhangzott a zenekart alapító, pozsonyi születésû Dohnányi Ernõ Hangversenydarab gordonkára és zenekarra címû mûve – a szólista Varga Tamás gordonkamûvész volt –, Kodály Zoltán Galántai táncokja és Bartók Béla Concertója. A dzsessz kedvelõinek igazi csemegét kínált a program a Bolla Quartet Štúdio L + S-beli koncertjével. Az együttes, amelyet két évvel ezelõtt, az akkor mindössze 15 éves Bolla Gábor alapított, idén sikert aratott többek közt az avignoni dzsesszfesztiválon, és belopta magát a Pozsonyi Dzsessznapok közönségének szívébe is. Mohay Gábor, „a legkeresettebb magyar dobos”, Oláh Zoltán, a „hihetetlenül érzékenyen játszó bõgõs”, Szakcsi Lakatos Róbert, az „elkápráztató cigány zongorista” és persze Bolla Gábor, „tenorszaxofon-virtuóz” valódi, jó hangulatú örömzenélést mutattak be. A még ma is csupán 17 éves Bollát nem véletlenül tartják a dzsessz egyik nagy tehetségének. Fiatal kora ellenére elképesztõen bûvöli hangszerét.
A filmválasztás telitalálat volt, hiszen azok közül az alkotások közül láthattunk hármat, amelyekrõl ma a legtöbbet hallunk és beszélünk, s amelyek járják a világot, rangos nemzetközi fesztiválok programjába kerülnek be. Vetítési rendben említsük elsõként az abszurd humorával hódító Fekete kefét, Vranik Roland elsõ játékfilmjét, amely több díjjal startolt a Magyar Filmszemlén, egyebek közt megkapta a zsûri nagydíját, valamint a diákzsûri különdíját, ami nem véletlen, hiszen egyik kritikusa úgy gyanítja, „egy bizonyos szubkultúra kultmoziját találja meg ebben a tehetséges és szórakoztató moziban”. Már a forgatások körüli huzavona miatt is felfigyeltetett magára Pejó Róbert különös címû és témájú munkája, a Dallas Pashamende, amely lorcai erõsségû feszültséget teremt 93 percben. A történet egy „szeméttelepülésen”, Dallasban játszódik, ahol mindenki a szemétbõl akar meggazdagodni, mindenki a Dallast nézi, s vagy Pameláról álmodozik, vagy a Ewing-féle jólétrõl. S ahol az erõszak, az ököl, a kés és az átok a törvény. A nõi fõszereplõ, Gryllus Dorka nemcsak a Magyar Filmszemlén kapta meg a legjobb alakítás díját, már külföldön is díjazták teljesítményét. A legnagyobb sikert azonban Pozsonyban is a Sorstalanság aratta. Várható volt a teltházas vetítés, ám a Mlados? mozi kapacitását túlnõtte az érdeklõdés. A Bioskop igazgatója sajnálattal közölte, hogy tûzbiztonsági okok miatt kénytelen a lépcsõn állók közül néhányat kiküldeni a vetítõterembõl. Az így is zsúfolásig megtelt teremben olyan élményt nyújtott Köves Gyuri megrázó képsorokban bemutatott kegyetlen sorsa, hogy valóban az történt, amirõl maga a rendezõ beszélt a film budapesti bemutatóját követõen: „ennél nagyobb csendben nem lehet lenni egy film alatt, olyan figyelem volt”. Ez a rövidke háromnapos, háromvetítéses szemle talán legnagyobb hozadéka, hogy képes volt becsalogatni a fiatalokat, a diákokat a moziba – és ez manapság majdnem csodaszámba megy.
A képzõmûvészeti kiállítás megnyitója iránt is nagy volt az érdeklõdés, csak „turnusokban” jutottunk be a kiállítóterembe. Nem véletlen, hiszen a Magyar Intézet nagyon értékes és nívós anyagot mutatott be a Pozsonyi Városi Galéria Pálffy-palotabeli kiállítótermében. Az intézet sikersorozatban a Pozsonyi Városi Galériával együttmûködve prezentálja a magyar mûvészettörténet fejezeteit: a Nagybányai iskolát, a Szentendrei iskolát bemutató, valamint az Árkádia tájain címû kiállítást ezúttal az Európai iskola követte. A tárlat válogatás Nudelman László magángyûjteményébõl, s „annak az Európai iskolának a hagyományait mutatja be, mely hivatalosan 1945 és 1948 között mûködött, és univerzalizmust, stíluspluralizmust, valamint az európaiság szellemét hirdette.” A Nudelman-gyûjtemény a magyar avantgárd késõ klasszikus korszakától a máig tartó idõszakot íveli át. Nudelman László rendkívül értékes gyûjteményével és személyiségével kapcsolatban a kiállítás kurátora, Várkonyi György mûvészettörténész szavaiból megtudhattuk: „Rendelkezett azzal a vízióval, amit André Malraux »képzeletbeli múzeumnak« nevezett, s rendelkezett olyan képességekkel, hogy ebbõl a vízióból kézzelfogható gyûjteményt formáljon”.
A válogatás révén jó volt megtapasztalni, mennyire erõteljes, életteljes, magába vonzó, „elnyelõ”, magával vivõ, mágneses, nagy ívû volt az az igazi avantgárd, a klasszikus avantgárd mesterek munkái, amelyek a remény és szorongás éveinek forrongó szellemiségébõl születtek akkor, amikor az egyetemes Európa kapui átmenetileg nyitva álltak a modern magyar mûvészet elõtt. Jó volt megtapasztalni, hiszen – ismét a mûvészettörténész szavait idézve –: „Egy-egy ilyen bemutató, amikor a »képzeletbeli múzeum« valamely koherens részlete együtt látható, igazi jutalomjáték. A gyûjtõnek is és a közönségnek is.” Harmincadikáig még megtekinthetõ.
A Gyõri Balett Szlovák Nemzeti Színházban tartott, Giovanni címû balettestjére, mely Mozart muzsikájára készült William Fomin Harangozó-díjas balettmûvész koreográfiája alapján, jó elõre elfogytak a jegyek. Bár Mozart-zene szól, a Giovanni – már a cím is utal rá, így: Don nélkül – nem a klasszikus értelemben vett klasszikus balett. Valami olyasmi, mint Shakespeare modern színpadon. Már a kezdõ jelenetben Giovanni és Leporello kosztüme mutatja, itt a jó és a rossz összecsapásáról lesz szó, a fény és az árnyék közt a tökéletes, az idilli keresésérõl, a fekete-fehérbõl a kiteljesedés, a színek felé menetelésrõl. Ármány és szerelem után – miután megtudjuk, minden férfibajnak a nõ az okozója –, a tûzlepel lehullását követõen hõseink elballagnak a kék édenbe.
MISLAY EDIT–TALLÓSI BÉLA