Főoldal Sajtószemle
Sajtószemle

A Híradó nem üzleti vállalkozás (hvg)

E-mail Nyomtatás PDF

1989. november 23. - A Tv-Híradó szerkesztősége nem lesz önálló üzleti vállalkozás — cáfolta Aczél Endre, a Híradó főszerkesztője az erről szóló híreszteléseket, amely — mint mondta — azon alapulhat, hogy az esti hírműsor már önelszámoló egységként működik az MTV keretein belül.

Bővebben...
 

Ki nevet a végén? (Világ)

E-mail Nyomtatás PDF

1990. január 18. - A TV legújabb, zártkörű hatalmi játéka
A játékhoz leginkább káderek kellenek. Kinevezhető, átirányítható, átnevelhető káderek. A játékhoz sok pénz is kell. Az adófizetőktől. Kell asszisztencia is: egy szakmai, aki a műsort csinálja, és egy amatőr, aki a műsort nézi.
Ez a két tényező azonban nem igazán fontos. A fontos a káderjáték.
Legújabb fázisába az elmúlt héten érkeztünk. Írásunk a helyzetet elemzi,
idézve Nemeskürty Istvánt, az új TV-elnököt is, aki a botrányszagú helyzetben a sajtó képviselői közül lapzártánkig kizárólag a Világ munkatársát fogadta.
1972-ben az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának alosztályvezetője egy Népszabadság-béli cikkében írta a következőket: „A szocializmusban az érdekkonfliktusok őszinte kezelése és megfelelő szabályozása a társadalmi baladás egyik hajtóereje lehet. Megfelelő szabályozáson azt értem, hogy a konfliktusok, az érdekellentétek megoldásában a társadalmi fejlődés mai fokának megfelelő eszközöket alkalmazzunk. Vagyis mellőzni kell a hatalomért folytatott küzdelem vagy az éles osztályharc időszakában jogos módszert, a konfliktusoknak elnyomó, hatalmi eszközökkel való megoldását." Az írást Pozsgay Imre jegyezte.
Válasszunk ki egy területet, mondjuk a Televíziót, tehát egy olyan terrénumot, mely műidig a hatalom birtokában volt, hogy láthassuk: a fenti játékszabályokat a hatalom még önmagán belül sem tartotta meg. Ha nem térek is ki most részletesen mindarra, ami a mai képtelen helyzethez vezetett, néhány tévés játszmát meg kell említenem a nem oly távoli múltból.
Televíziónk ugyanis mindig hű tükre volt hazánk hatalmi ütközeteinek, káderállapotának. Születésekor állományát két irányból szervezték: egyrészt megbízhatónak tűnő fiatalembereket toboroztak, mintegy a jövő zálogaként - másrészt az Aczél György által oly sokszor emlegetett kontinuitás érdekében vezető pozícióba tették az előző rezsim néhány megbízhatónak bizonyult, nem teljesen nyilvánosan lejáratódott figuráját. Ma már legenda, hogy a gyártásszervezői rész elsősorban kiszolgált katonatiszteket foglalkoztatott, míg a szellemi-politikai irányítás kipróbált államvédelmiseket látott szívesen soraiban. Hogy a köznapi néző számára felfrissítsem a képernyős emlékeket: ennek a törekvésnek jegyében pipázta végig a politikát Ipper Pál, kéztördelte végig a közéletet Komlós János, vallatta végig a kulturális életet dr. Váradi György -akik egyébként új munkahelyükön már kerülték az egykori cégnél kötött ismeretséget.
A kádári konszolidáció, pontosabban annak aczéli kultúrpolitikai irányítása egyszemélyi döntések körébe vonta újra a Televíziót: mindezt azonban a három T demokráciájának jegyében. Az előző rezsim embereinek egy része fölküzdötte magát a támogatómig, egy része pedig a tűröm kategóriájában éviekéit. Tiltásra azok kerültek, akiket vagy már az előző korszak is vert, vagy - ha életkori adottságok miatt erre nem kerülhetett sor - új meggyőződésből szálltak szembe a kézivezérléssel. Ennek a korszaknak jellegzetes vezető egyénisége a TV-ben Szinetár Miklós, aki európai szintű színházrendezői és -vezetői pályát cserélt föl az aczéli struktúra kiszolgálásával. Kedvenc bon mot-ja szerint ő ugyanis olyan versenyzőként vesz-vett részt egy „népstadionbeli futóversenyen", aki hátránnyal indul, nincs cipő a lábán - ráadásul a nyakában ott lóg egy partedli, hogy ő apuka kedvence, ezért aztán ki is fütyülik. Nos, a helyzet azért nem volt ennyire szomorú: valójában megerősödött az az araszolgató politika, melynek célkitűzése volt nem összeveszni a nagy szomszéddal, és közben kvaterkázó európainak mutatkozni a tűrt kategóriába tartozó szellemiségekkel. Ennek feltétele persze az időben alkalmazott tiltás volt - eredményei az elmúlt egy évben részben napvilágra kerültek.
A dolog tovább bonyolódott akkor, amikor szocializmusunk öles fejlődésének történetében először olyan kulturális minisztert neveztek ki Pozsgay Imre személyében, aki nem tartott be minden játékszabályt. Vagyis miközben nevét adta a mai napig válságot adó színházistruktúra-átalakítás első rossz lépéseihez, miközben kiteljesítette a világ legkultúraellenesebb tervezetét, a közművelődési programot - a döntésekben, különösen a személyi természetű kérdésekben nem parírozott a pártnak és Aczél Györgynek. Kettejük mind nyíltabb - értsd: a nyilvánosság elöl gondosan rejtett - ellentéte Huszár Tibor megfogalmazása szerint a magyar politikai kultúrában meglévő, mindmáig feloldatlan népies-urbánus ellentét személyi kicsapódása is volt.
Amiben közel álltak egymáshoz: az a módszerek, a döntésmechanizmus területe. „Ne higgye - mondta Pozsgay 1979-ben a Gondolatjelben -, hogy egy-egy kinevezés olyan egyszerűen és tisztán elvont állami akarat megnyilvánulása. Azért ezek mögött mindig ott vannak bizonyos érdekek, bizonyosfajta csoporttörekvések, amennyiben az állam elismeri ezeket, és azokat nevezi ki hivatalánál fogva, akik ezeket az érdekeket megtestesítik.'
A televízióban is lecsapódik a (kultúrpolitika megosztottsága, de egységes kinevezési szisztémája. Erősödnek a Pozsgay-káderek: ekkor lesz a TV-Híradó párttitkára egy bizonyos Pálfy G. István, ekkor lesz a televízió
kulturális műsorainak beolvasztó felfalójává, egyedüli kultúraorákulummá az ösztöndíjtanács apparátusából érkező Érdi Sándor, ekkor igazol át a literátus-költő-zenész Czigány Gyöngy. Közben persze a Szinetár vezette aczélos gárda sem tétlenkedik: ekkor szorul pozicionálisan mindig második helyre Horváth Ádám vagy Dömölky János, majd éri el a megbízhatóan sztálinista Híradó-vezető, Matúz Józsefné, hogy Pálfy mártírként távozhasson az osztályról.
A TV elnöke ekkoriban Nagy Richárd, egy olyan KISZ-káder, aki szintén légynek bizonyul a pártközpont és a miniszterelnök-helyettes levesében: csekély szakmai hozzáértéssel, de hatalmas empátiával ugyanis jó televíziót akar csinálni, függetlenül attól, hogy ki melyik pártfrakcióban tülekszik, vagy éppen azokból ki is akar maradni. Ez a negatív állásfoglalása a székébe kerül: vele együtt sok kis haltól is megszabadulnak, olyanoktól, akik átlátták a tragikomikus színházat. Helyére az a Kornidesz Mihály kerül, akit addig Aczél György használt mumusként a tévé ellen: most megeheti saját főztjét. Persze a torkán akad. Mert a káderek változatlanok. Még nem koptak ki az első generációs belbiztonságiak, egyre hangosabb a politikailag némileg indifferens profik tábora, az aczélok és a pozsgayk pedig átmeneti konszenzust kötnek annak nevében, hogy mindkét tábornak sikerült teljes létszámban átmentenie magát.
Pozsgay népfrontos működése során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy létezik egy párton belüli ellenzék, hogy erre talán érdemes is tenni. Aztán első' lépésben a Grósz-Berecz tengely a nyerő. Rövid fungálása során ez a rezsim csupán tévéelnököt bír kitalálni a programozható kommunista Bereczky Gyula személyében, aki ki is tart gazdái mellett, sőt némi késéssel követi is azokat a süllyesztőbe. Csakhogy eddigre már teljesen zavaros a helyzet a TV-ben, hiszen a májusi pártértekezlet kurzusának is megvannak a maga elkötelezett emberei a struktúrában: gondoljunk csak az Aczél Endre vezette Híradóra és Hétre! Amire kiderül, hogy az ellenforradalom forradalom, legitim pártok és legitim temetések követik egymást, addigra a TV politikai artikuláció nélkül az összes ellentét és érdek gyűjtőhelyévé vált. Az MSZP megalakulása amolyan igazság pillanatává lett: erősödött az SZDSZ-szimpatizáns kettes csatorna Baló György vezetésével, lemondott az iránytűt vesztett egyesprogram-igazgató, Wisinger István, az SZDSZ-kongresszusról még pamfletírozva beszámoló Híradó függetlenséget kezdte hangsúlyozni, a népnemzeti szárny Ilkei Csaba és köre révén nevetségessé vált, Érdi Sándor lemondott a művészeti igazgatásról, gondolván, így átmentheti önmagát a boldogabb időkre, Medveczky László, a belpolitikai főszerkesztő belátta, hogy népszabadságos szemellenzői révén neki ennyi esélye sincs.
Ezt a felbolydult méhkast egy kuratórium igyekszik ellenőrizni, meghatározhatatlan pártérdekek alapján. A tévét felügyelő államminiszter Pozsgay Imre pedig nem lép, köztársasági elnöki ambícióival van elfoglalva. A tévé egy ideig ebben készséges partnere.

Ahogyan azonban pozíciója gyengül, különösen a népszavazás után, a televízió is elpártolni látszik mellőle - pedig még csak egy-két hónap telt el az impozáns portréfilm, a naponkénti nyilatkozatok óta.
És elkezdődik a választási finis. Melyben a televíziónak kulcsszerepe van és lesz. Bereczky lemondott, a kuratórium működésképtelen, ráadásul senkinek sem tetszik az összetétele. Az interregnum uralkodóra vár. És lép az államminiszter, lép a Minisztertanács. Először visszavonja a kuratórium kinevezési jogkörét, majd ő nevez ki egy elnökséget. És meghagyja a kuratóriumot is, amolyan választási felelősnek. De már szervezik a választási bizottságot, talán a Baló képzelte választási iroda is létrejön: újra csak fölöslegessé téve a kuratóriumot.
Amikor január 4-én közzéteszik a Magyar Televízió új elnökségének névsorát, bizonyos szándékok azonnal kiolvashatóvá lesznek. Elnöknek Nemeskürty Istvánt, a garantáltan párton felüli, nemzeti színezetű européert jelölik mint olyan embert, akit minden irányzat el tud fogadni. Ráadásul Nemeskürty Tanár Úrnak nagy gyakorlata van süllyedő hajók navigálásában - filmgyártástól a Magyar Filmintézetig. Mindig nagyszabású tervekkel érkezik, és a hajók mindig az ő utódkapitányával süllyednek el végérvényesen.
Már az Aczél-Pálfy eset után fogadott a tanár úr. Mint elmondta, őt december 29-én hívta fel a kuratórium nevében Cseres Tibor, hogy egyhangúlag őt javasolják tévéelnöknek. Ezután került sor a tárgyalásokra a miniszterelnökkel és az államminiszterrel.
- Németh Miklós győzött meg - így az elnök -, mondván, ebben az országban ma mindenki a tribünről kiabál be jobbnál jobb tippeket, csak éppen csapatok nincsenek, amelyek a meccset játsszák. Ezért vállaltam, két feltétellel. Az egyik az volt, hogy a kuratórium ne legyen operatív, a másik, hogy pénzzel érkezhessem. Mindkettőt betartották.
Az utóbbi egyébként egymilliárd forintot jelent a tévé költségvetése számára. Mint Nemeskürty Istvántól megtudom, az elnökség névsora eddigre már készen volt, s ő az összetétellel egyet is értett, annak örült, csupán két további személyt javasolt, így lett elnökségi tag Dömölky János és Horváth Ádám - a mérlegelés-hídverés nyilvánvaló -, a szakmai profizmus és a művészeti szakterület képviselői. Ez volt egyébként a második szembetűnő tény a névsorból: hogy a TV történetének első szakmai elnökségét hívták itt össze. Olyan szakmai grémiumot, mely a TV-n belüli tendenciákat egyesíti, akár olyan szélsőséges pólusokat is, amilyeneket a köszönő viszonyban is alig volt Vitray Tamás és Chrudinák Alajos jelez. Mint a tanár úr elmondta, az előzetes megbeszéléseken, a névsor kialakításakor, . a műsorelképzelések taglalásakor el sem hangzott a párt szó, hiszen az „a napi politikai adásokon túl egyáltalán nem érdekes". Sőt hozzátette: „Lehet, hogy naivitás, de szerintem a TV-nek nem. a napi hírközlés és a politikai tájékoztatás az egyetlen feladata, a töbN pedig nem lehet csak helykitöltő szórakoztatás. Én egy magyar televíziót szeretnék, melyben a magyar történelem, a magyar kultúra, a magyar művészet, a magyar tudomány az elsődleges, melyben a közerkölcsök javítása a fő cél, melyet minden vallásfelekezet a magáénak érezhet, melyben elfelejtett és mai írók, magyar tudósok a tanítómesterek."
És Nemeskürty büszkén fűzte hozzá, hogy ő az első TV-elnök, aki kinevezését megelőzően harminc évig szerepelt már a képernyőn, és bár megterheli, rosszkedvűvé teszi a feladat, a magyar kultúra van olyan beteg, hogy el kellett vállalja a lelki sebész kényes szerepét. Ezért tartja fontosnak, hogy az egész elnökség szakemberekből áll: „Nekem lényegesebb a szakmai tudás, az, hogy a tévés egyéniségek valamennyi árnyalata jelen van, mint az a politikai mögöttes, amit néhány figura mögé oda lehet gondolni. Én is tudom, ki milyen szélsőséget képvisel, de nem ez az érdekes."
Csakhogy a nyolctagú elnökségben Pálfy G. István kakukkfióka, aki már jó ideje nem tévés: előbb Gubcsi Lajos jobbkeze volt a Magyar Ifjúságnál, a KISZ lapjánál, majd főszerkesztője lett a hamarosan, főként Gubcsi működésének okán megszűnő lapnál. És közben mindenféle nemzeti alapok, nemzetiségi kollégiumok tagja, majd decembertől a Népszava főszerkesztője - tegyük hozzá, az ottani kollektíva ellenállása dacára, Nagy Sándor személyes nyomására, és már tévés kinevezése előtt is a lap munkatársai által távozásra felkérve. Pálfy tehát nem tévés - de ha valaki ismeri múltját, nyilvánvaló lehetett, hogy a magyarságában megerősített elnökségbe miért került be.
Egyrészt Pozsgay régi emberéről van szó, aki az MSZMP-nek, majd az MSZP-nek azt a népnemzeti szárnyát képviseli, melyről Pozsgay is készpénznek vette, hogy koalícióképes az MDF-fel. (Az elnökválasztási kampányban az államminiszternek ez volt az első, de nem utolsó politikai baklövése.) Másrészt az elnökségben ő az egyetlen ember, aki a Grósz-Berecz tengely által darab ideig istápolt Aczél Endre-lobbit a legfontosabb napi politikai műsorokban fölválthatta, akinek politikai mögötteséhez a tisztességes, de szürke, most belpolitikai főszerkesztőnek kinevezett Gombár János nem érhet föl. Aczél leváltása tehát látszott már az elnökségi névsorból is, hiszen az összes többi területgazda képviselve volt. (Mulatságos, hogy a Pozsgay-Aczél vitát és a   Pozsgay-káderséget   túlélő   Érdi   mindenigyekezete ellenére sem tudott elnökségi tag lenni - cseppet sem mulatságos persze, hogy a Stúdiót még mindig ő tartja a kezében.) A kártyákat tehát leosztották már akkor, amikor
-    mint ezt Pálfy csalhatatlan ösztönnel megszellőztette - Aczél még a szabadságát töltötte Abu-Dhabiban.
Nemeskürty úgy emlékszik a történtekre, hogy ő rögtön Aczél hazatérte után leült négyszemközt beszélgetni a főszerkesztővel, aziránt puhatolózva, hogy nincsen-e kedve valami más munkát vállalni, mondjuk elmenni ismét külföldi tudósítónak. Aczél határozott nemmel válaszolt, amire az elnök nem fenyegette meg semmiféle szankcióval, mert ő nem gondolta, hogy Aczél kenyértörésre viszi a dolgot. Márpedig ez történt: Aczél a Mai Nap vasárnapi számában - a cikkről az elnököt nem tájékoztatta - kiállt Nemesküity mellett, megkérdőjelezte viszont az elnökség felügyeleti hatáskörét saját maga fölött, valamint azt, hogy „egy kívülről jött ember", Pálfy „helyettesítette" őt; ugyanakkor azt is jelezte, hogy véleménye szerint ez az elnökség nem lesz hosszú életű - Nemeskürty persze más eset.
Aczél Endre - mint ez egy héttel későbbi sajtótájékoztatóján kiderült - egymondatnyi eltéréssel emlékszik csak másképp az elnökkel folytatott beszélgetésre. Eszerint az elnök e beszélgetésen elmondta neki, hogy a háttérben az államminiszter áll: „Pozsgay Imre azt az óhaját fejezte ki előttem (értsd: Nemeskürty), hogy téged (Aczél) váltsalak le, és nevezzem ki a Híradó főszerkesztőjének Pálfyt, aki Pozsgay teljes bizalmát élvezi." Hogy elhangzott-e a mondat vagy sem, nem bizonyítható. Hogy az elnök beszélt-e bárkinek az ellentétről, mely Németh Miklós és Pozsgay között egyre nyilvánvalóbb, s hogy ez a TV-elnökség, Nemeskürty és Pálfy személye is egy kényszerű konszenzus eredménye -    mert  az  újságírói  magnetofonokba  nem
mindig engednek szalagot rakni, szintén nem
bizonyítható. De a tények meg-megszólalnak.
Ha például a Magyar Hírlap november 10-i interjújában, mely a The World and I amerikai lap egy cikkének kivonata, azt olvassuk az államminiszter  szájából,   hogy  köztársasági elnökként első és legfontosabb feladatai közt szerepel egy új miniszterelnök kinevezése -akkor az MSZP-elnökségen belüli ellentétek újabb igazolását kapjuk. Ha tudjuk, hogy Németh Miklós mindjobban távolodik saját pártjától, mert mandátumot állandóbb és legitimebb közösségtől szeretne - miközben Pozsgay mind erősebben kötődik pártjához, mert az az egyetlen, mely a jelöléssel legalább esélyt biztosít politikai életbenmaradásához -, akkor a tévés ügyek is más megvilágítást kapnak. Akkor még kevésbé kérdőjelezhető meg Pálfy elnökségbe jelölésének tendenciája. És hogy emögött egy népies irányvonal nekibuzdulása is áll, hogy egy MSZP-karrie-rista váltott föl egy Grósz-támogatottat. Bár, ismétlem: Nemeskürty István mindvégig elzárkózott attól, hogy konkrétan megfogalmazza az ügy politikai hátterét, csak sejteni engedte a kormányon belüli, imént jelzett ellentétet, és Aczél Endre leváltását csakis rossz taktiká-jú, őt az elnökség ellen kijátszó nyilatkozatának tulajdonította.
Nem kívánom Aczél Endrét védeni. Magam úgy gondolom, hogy bár egyesek szemében népi hérosszá növekedett a romániai forradalom közvetítésével, éppen a karácsonyi napok alatt is elegendő okot adott egy esetleges leváltásra: amilyen „összeszedetten" állapotban verejtékezett, ahogyan áldozatnak titulálta hatvanezer halott árnyékában Ceausescué-kat, amint hosszasan bemutatott nekünk egy reményteli régészt román miniszterelnökként: ezek alapján bármely európai tévé elnöke fölmondott volna neki és stábjának. Ők ehelyett 750 ezer forint prémiumot kaptak az új elnökségtől. Mondom, lett volna most is, eddig is elég ok Aczélnak fölmondani. De ez a megoldás a mechanizmus okán Aczélból csinál mártírt. Ugyanaz a koncepciós taktika ez, mint amellyel anno Pálfyt irtotta ki Matúzné a Híradóból. Csak a rablót pandúrrá nevezték ki azóta. Pálfy így előretolt választási bástyája lehet az MSZP-nek, miközben az esélyegyenlőségről lózungoznak nekünk.
Ezt az esélyegyenlőséget próbálta biztosítani például a TV2 és Baló György-, amikor az elmúlt hét végén megkérdeztem tőle, igaz-e a hír, miszerint őt is eltávolítják, azt felelte, hogy az elnökkel kötött egyezség okán nem nyilatkozik, csak annyit erősített meg, hogy helyzete függőben, ő maga tárgyalásban van.
A TV elnöksége tehát szakmai garanciákat jelent egyfelől. Mint Nemeskürty Istvántól megtudtam, Czigány György feladata lesz például valamennyi felekezet rendszeres heti félóráját megszervezni, Kővári Péter a tudománypolitikai műsorok gazdája lesz, és nagyjából Dömölky Jánosra vár a művészeti és művészet körüli tevékenység ellátása. De ugyanígy pontosan kitapintható a többiek szakmai kompetenciája és szerepvállalása is, létező ellentéteik dacára. A Gombárral ellensúlyozott Pálfy-hadállás azonban egyértelműen politikai célzatú hídfőépítés: olyan kommunista gerillaakció, amit rejteni se nagyon próbáltak, legfeljebb egy cikk nyomán rendezett álfelháborodással. Melyhez az elnökség csak azért adhatta a nevét, mert egyrészt Aczélt nem sajnálta, másrészt fontosabbnak tartotta egyéb irányú feladatainak ellátását, mint a kenyértörést a még mindig uralmon lévő kormány MSZP-frakciójával, főképp a régi embereit háttérpozíciókból is mozgósító Pozsgay Imrével.
Nemeskürty István tehát azt nyilatkozta ugyan elsőül, hogy nem guillotinnal érkezett, egy(néhány) fej mégis hullott már. De a tanár úr helyesbít: „Én a kisemberek szorongását érzékeltem érkezésemkor. Amikor guillotinról beszéltem, arra gondoltam, hogy nem lesznek tömeges elbocsátások, hogy nem óhajtok egzisztenciákat tönkretenni, létbizonytalanságot teremteni. Hogy Aczél Endre rendelkezési állományban van, hogy helyettesei lemondtak, de munkaviszonyuk megmaradt, ez nem nevezhető tönkretételnek, lefejezésnek. Bezzeg ha kisemberekről lenne szó, ahogy egy-két vezetés esetében azok itták meg egy változás levét, most senki sem emelne szót."
Ez minden bizonnyal így van. De nem menti a mostani eljárást. Mert itt most nem az az érdekes, hogy szakmailag jobb-e Aczél, mint P#álfy, hogy le lehetett volna-e váltani Aczélt amúgy is; hanem az a koncepciós mártírképzés, ahogyan ez vagy negyven éve mifelénk folyik. Kommunista frakciók irtanak kommunista frakciókat - általában olyan, szakmailag kompetens társaság asszisztálásával, mint amilyen például ez a mostani TV-elnökség. És mi időről időre arra ébredünk, hogy tegnapi „bűnösöket" mára „mártírrá" koszorúztak-te-mettek. És persze ugyanazok iniciatívái alapján, akik az ítéletet is kimondták.
A tévéelnökség összetétele machiavellista előrelátás eredménye, a Németh-Pozsgay időszaki konszenzus ügyes terméke. Az amatőrizmus benne: a Pálfy-ügy. Mely kiszámítható volt. Ahogy robbanhat még az is, hogy ugyan Szinetár Miklós kivonult a tévé kultúrpolitikájából - persze ő is zsíros koncot kapott cserébe -, ott maradt az Érdi-Szegvári féle semmitmondó opportunizmus.
A televízió tehát újabb csatatérré alakulhat. Artikulálatlan érdekek jelennek meg, egyre nagyobb számban, az emberek nem cserélődnek, legfeljebb más funkciót töltenek be, helycserék zajlanak - és mindez nincs néven nevezve: néha pártszínezetet emlegetnek, máskor népies-urbánus ellentétet.
Pedig csak egyetlenegyről van szó: hogy kié lesz végül is a hatalom? - bányai -









 

A csudába is, robbantják vagy nem a tv vezérkarát? (Reform)

E-mail Nyomtatás PDF

1989. december 1. - Egyik a másik ellen, egy harmadik meg csendben kivár?
A Magyar Televízió nézői mostanában abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ki sem kell nyitniuk a készüléküket; ha akarják, máshonnan is megtudhatják, kik azok, akiknek takarodniuk kell a képernyőről. Nekünk, regisztrálva a magyar munkásság, a dolgozó parasztság, valamint a velük újra szövetséges értelmiség mind pregnánsabb megnyilatkozásait, szintén vannak elképzeléseink. Takarodniuk kell a sztálinistáknak, az önkényuraknak, a helytartóknak, a báboknak, a dilettánsoknak, az ellenreformereknek, a bűnözőknek, a múltbéli, a jelenlegi és a jövőbeli hazudozóknak, szóval mindazoknak a hölgyeknek és uraknak, akiknek - meghazudtolva a biológiai és személyiségfejlődés törvényeit - érett korukban jött meg a józan eszük és lett egyenes a tartásuk. Miután ártatlan emberek leginkább a temetők csecsemőparcelláiban találhatók, talán logikus a kérdés: kinek juthat mikrofon, kamera, vágószoba, ellátmány, miegymás a televízióban? A Szabadság tér 17-ben észlelhető - bátran forradalminak nevezhető - helyzet természetesen a Reform figyelmét sem kerülte el. Nem hisszük, hogy bármiről is lekéstünk volna, hiszen ma is tart az a harc, amely hivatalosan 1989. március 15-én kezdődött...

Aczél Endre: Akié a tömegtájékoztatás, azé a hatalom

A televízió többet ér a Parlamentnél? • Szerepeknek, címeknek, tisztségeknek az osztogatása folyik a színfalak mögött
Aczél Endre a Matuz-korszak után lett a Híradó főszerkesztője és a Sugár-korszak után ugyanő irányítja A Hét című magazint is. Egyesek szerint a hatalom ilyetén központosítása egészségtelen helyzet kialakulásához vezetett, mások szerint azonban az egyetlen ésszerű konstrukció jött létre a televízió legjobb erőinek kihasználására. Aczél az MTI londoni tudósítójaként komoly szakmai hírnevet vívott ki magának, ám, miközben kvalitásait ma sem vonja senki kétségbe, bizonyos körökben arról harsognak, hogy a Lakatos Ernő-féle tájékoztatáspolitika kegyeltje. Eddig még nem hallatta a hangját a televízió körül kibontakozó sajtóvitában, pedig városszerte azt beszélik, hogy érintett, sőt inog duplafenekű főszerkesztői trónja!
- Először is nem trónuson ülök, hanem - mint látja - egy közönséges széken. Természetesen én is olvastam néhány nekem címzett vádat. Ezek egy részével semmit nem tudok kezdeni, annyira ostobák és személyes indulatokból fakadnak, más részükkel viszont foglalkoznom kell, még akkor is, ha abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy nem-nagyon értem, miért támadnak.
- Akkor beszéljünk arról - és most idézek -, hogy az Aczél Endre korszakban meredeken zuhant A Hét színvonala és ennek következtében népszerűsége. Látom, az asztalán ugyanúgy ott van a Magyar Közvéleménykutató Intézet heti jelentése, mint az én kezemben. Ebben azt olvasom, hogy a Híradónak esténként négymillió nézője van, A Hétnek vasárnaponként ugyanennyi és meglehetősen magas az úgynevezett tetszési pont is. Sugár András ugyanakkor ennek az ellenkezőjét állítja. Vajon miért?
- Sugár vérig sértett ember, aki valamit bizonyítani akar, és amikor ez nem sikerül neki, kinyilatkoztat. Olvastam ki tudja hányadik, gazdag nyelvezetű interjúját, és - nem először - rájöttem arra, hogy nem mond igazat. Ezt én is tudom, más is tudja, és - ami a legszomorúbb - tudja ő is. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy több évtizedes munkakapcsolatunk és kapcsolathiányunk ideje alatt én egyetlen rossz szót sem mondtam róla a nyilvánosság előtt. Ebben az ügyben azonban a televízióban uralkodó anarchia tünetei kaptak nyilvánosságot: az egyik műsorkészítő a másik műsorkészítő műsorát a nyilvánosság előtt mindenféle következmény nélkül szidalmazhatja. Ha valami hasonlót keresne - mondjuk - a BBC-nél, úgy néznének magára, mint egy őrültre. Nálunk viszont az is lehetséges, hogy valaki kiáll a képernyő elé és önnön televíziós sérelmeiről beszél. Noha a jelek szerint az én bőrömre is megy a játék, rendkívül talányosnak ítélem ezt a helyzetet. Eddig abban a naiv hitben éltem, hogy meglehetősen kevés okot szolgáltattam a személyem elleni támadásokra. Ugyanakkor azt is tudom: szerepek, címek és tisztek osztogatása folyik a színfalak mögött.
- Most ki osztogatja a szerepeket? Hiszen például, akik önt és más vezető munkatársait kinevezték a jelek szerint nem urai a helyzetnek és működésképtelen maga az elnök, Bereczky Gyula is...
- Bereczky működik, ám úgy tűnik, nincs ereje vagy nem kap támogatást ahhoz, hogy rendet teremtsen a tv-ben uralkodó egyre demoralizálóbb, már-már a műsorkészítést veszélyeztető állapotokon. A helyzet, furcsa
módon, mégis áttekinthető. Azt ugyan nem tudom, hogy engem a koncepciós perek legjobb hagyományait követve miként fognak
elmarasztalni, azt viszont tudom: a túloldal mindössze egyet akar - a televíziót. Mint az Lengyel Lászlónak a „2000"-ben publikált kitűnő tanulmánya sugalmazza, egyes remek intellektusú szervezetek (például az
SZDSZ) már régen felismerték, hogy egy-két képviselőnek a Parlamentbe küldésénél sokkal nagyobb hatalom az, ha valaki a tömegtájékoztatást birtokolja.
- Egy olyan országban, ahol diktátorokat, dilettánsokat és szövetségi kapitányokat egyformán jó eséllyel képes megbuktatni a népharag, könnyen belátható: Bereczky napjai meg vannak számlálva.
Ezt nem kéjjel, pusztán az ösztöneim által vezérelt irrealitásérzékkel jelentem ki. Ugyanakkor kérdés, ki jön utána? A televíziósoknak innen, a Híradó szerkesztőségéből nézve van jelöltje?
- Kétségtelen, az önjelöltek nagy esélyekkel indulhatnak.
- Én Chrudlnákröl hallottam, mint potenciális elnökjelöltről, sőt arról is: Forró Tamás lesz a Híradó főszerkesztője, Havas Henrik pedig A Hété. Vagy fordítva...
- Chrudinák szerintem elfogadhatatlan tipp. A televíziónak nem egy szerkesztő, műsorvezető, főszerkesztő-elnökre van szüksége, hanem egy olyan menedzser típusú vezetőre, akinek – véleményem szerint –sok mindennel kell majd foglalkoznia, a legkevésbé a műsorkészítéssel. Mindebből azonban nem következik, hogy a külpolitikai szerkesztőség vezetője ne játszadozna el önmaga elnöki kinevezésének gondolatával, illetve műsorgazdák előzetes kijelölésével. Ez gusztustalan, tapintatlan magatartás, ám lelke rajta.
- Tegyük fel, hogy hamarosan megvalósul az a televízió, amelyik valóban a nemzeté. Szokott róla álmodni?
- Az éjszakáimat néha álmatlanul töltöm. Ilyenkor arról szoktam gondolkodni, miért pont a televízió olyan, amilyen. Ligeti Nagy Tamás


Chrudinák Alajos: A Tv igenis politizáljon, de ne pártpolitizáljon!
Inkább egy-egy vezetőé, hatalmi csoporté • „Engem nem a pozíció érdekel, nem törődöm a ranggal” • Forró Tamásról, Havas Henrikről, Jusztról és a pletykákról
A szakmában elterjedt szóbeszéd szerint CHRUDINÁK ALAJOS a várományosa a Magyar Televízió elnöki székének.
• Tényleg te leszel a tv elnöke?
Ch. A.: Ne ülj fel a pletykáknak és a szóbeszédnek! Én már három hónappal ezelőtt visszautasítottam Bereczky Gyula elnök ajánlatát, aki felkért, hogy vállaljam el az 1. csatorna vezetését. Ezt azért utasítottam el, mert tapasztalataim szerint a televízióban már hónapok, évek óta nincs semmiféle változás, annak ellenére, hogy az országban óriási a mozgás, az átalakulás.
• Na de éppen ezért, ha elfogadtad volna a neked felkínált műsorigazgatói posztot, talán te magad lendíthetted volna mozgásba ezt a mozdulatlan szerkezetet, és így tied lett volna a történelmi érdem, nemde?
Ch. A.: Erre addig nincs semmiféle remény, amíg a jelenlegi vezetés a korábbi műsorpolitikát folytatja. Hiszen attól még, hogy - mondjuk - én lettem volna az egyik programigazgató, a televízió egész vezetése, politikája, szemlélete mit sem változott volna. Egy fecske nem csinál nyarat. Hiszen arról szó sem volt, hogy a vezetésben bármilyen változás történne. Azok akik - teszem azt - a főszerkesztői értekezletekről ismernek, jól tudják, hogy évek óta hangoztatom: reformokra van szükség a televízióban is. Többször javasoltam, hogy hozzunk létre egy olyan alkotó csapatot, amely radikálisan új műsorpolitika kimunkálásához látna. Sajnos, semmi sem történt. Pedig a televíziónak a nemzeti lelkiismeret egyik szellemi alkotóműhelyévé kell válnia, amely felülemelkedik ideológiákon, pártpolitikákon, személyi és klikkérdekeken, és amely a nemzet, a magyarság érdekeit szolgálja. Félre ne érts! Én nem depolitizálni akarom a televíziót. Ellenkezőleg. A televízió igenis politizáljon, de ne pártpolitizáljon! Ne szolgáljon személyi ambíciókat, hatalmi csoportosulásokat, lobbykat és klikkeket. Ezért volna szükség egy szuverén, szabad, nemzeti televízióra, amely a nemzeti tisztánlátást és a közakaratot szolgálja. Hiába sürgettem, sürgettük a változást, a helyzet mit sem változott.
• Jól értem? Neked akkor kis csont volt a megajánlott műsorigazgatói poszt, hiszen úgy csak egy lennél a kiszolgáló személyzet tagjainak sorában, míg ha megkínálnának az elnökséggel, fenekestül
felforgathatnád az egész televíziós struktúrát? Tehát neked minimum erre a csúcsvezetői pozícióra lenne szükséged?
Ch. A.: Szó sincs erről. Ám úgy tűnik, hogy a jelenlegi hatalmi konstellációban még nem értek meg a változáshoz szükséges feltételek és igények. Talán majd a szabad választások után... Mert elengedhetetlen az öntisztulás, ki kell másznunk ebből a káoszból, hogy megteremtődjék a magyar demokrácia.
• Egyébként ki nevezhetne ki?
Ch. A.: Fogalmam sincs, hogy ebben a pillanatban kihez is tartozik a televízió. Azt hiszem, ideje lenne bevallani már, hogy a televízió valóban nem a nemzet televíziója. Igaz, azt sem állíthatom, hogy teljes mértékben a hatalomé. Inkább egy-egy vezetőé, hatalmi csoporté. Ezért kényszerül hatalmi harcokba. Hol egyik, hol másik politikus személyi ambícióit szolgálja, csatlósként valakihez kötődik. Ezzel függ össze az „ejtőernyősök" állandó jelenléte is a televízióban. Többnyire azok kerültek a televízió élére, akik valamelyik hatalmi csoport uszályába kapaszkodva lobbyztak, lobbyznak. Szóval: a lobbyzásnak hagyománya van a magyar televízióban. De a független nemzeti televízió nem lehet sem személyek, sem pártok szócsöve. Nemzetben és nem pártokban kell gondolkodnunk és politizálnunk.
• Ha ennek megvalósítására garanciát kapnál, elvállalnád, hogy elnök légy?
Ch. A.: A televízió miatt aggódó kollégáimat már évek óta azzal nyugtatom: elnökök jönnek, elnökök mennek, de nekünk műsort kell csinálnunk. Jó és tisztességes műsort. Ez a mi dolgunk. Engem nem a pozíció érdekel, nem törődöm a ranggal. Nekem mindennél többet jelent, ha el tudom mondani a véleményemet, ha álláspontom igazáról meg tudom győzni a közvéleményt, ha sikerül befolyásolnom a politikacsinálókat, ha hatni tudok a politikára. Márpedig úgy érzem, hogy bár nehézségek árán, mindennapi küzdelmekkel, de ezt eddig is többnyire sikerült elérnem. Pusztán ezért tehát kár lenne magas székek felé kacsingatnom.
• Hozzád különben milyen variációkban jutott el, hogy nagy változásoknak nézel elébe?
Ch. A.: Ezek folyosói pletykák, de az emberek valóban igazi változásokban reménykednek itt a televízióban. Valamennyien azt szeretnénk, ha nyugodtabban, fölszabadultabban dolgozhatnánk, ha a televízió végre valóban a nemzet televíziója lenne.
• Nyilván te ezeknek a mendemondáknak a hallatán éppúgy mosolyogtál, mint most. Bár akkor nem értem, hogyan tárgyalhattál hirtelen nevet szerzett rádiós szaktársaiddal, például Forró Tamással, akinek állítólag a Híradó főszékét ajánlottad meg, valamint a még nála is népszerűbb rádióriporterrel, Havas Henrikkel, akire pedig máris A Hét című műsor irányítását bíztad?
Ch. A.: Ezek is éppolyan pletykák, mint az előzőek. Irigy kollégák rosszindulatú fecsegése. Évek óta beszélgetek, beszélgetünk arról, hogy milyen legyen a magyar televízió. Nyíltan és nem titokban. Egyébként véleményemet sokkal keményebben fogalmazom meg a főszerkesztői értekezleteken és elnökségi üléseken, mint ahogy most elmondtam neked. Ez nem titok. Így erről gyakran cserélek eszmét azokkal a kollégákkal is, akiket említettél. Ki beszéljen a televízió jövőjéről, ha nem mi, akik itt dolgozunk, alkotunk? Egyébként Forró Tamás és Havas Henrik két dokumentumfilmet készített a Szabad Európa Rádióról a Panorámának. Jó újságírókkal, tehetséges riporterekkel szívesen dolgozom együtt.
• És az is csak minden alapot nélkülöző mendemonda, hogy Juszt László és Forró Tamás máris ölre mentek egymással, merthogy te versenyt írtál ki közöttük azért, hogy eldöntsd: programjaik ismeretében melyik lesz alkalmasabb Híradó-főszerkesztőnek?
Ch. A.: Ez is mese. Juszttal most vettünk föl egy új politikai vitaműsort (Kerekperec, Mondd a képébe...). Juszt eddig is gyakran dolgozott nekünk, különösen a Parabolának, de most, hogy közölte velem: elbocsátották a tv-híradótól, természetes, hogy találunk neki munkát a Külpolitikai Szerkesztőségben.
• Tehát, akkor vegyem úgy, hogy mégsem te leszel a tv következő elnöke?
Ch. A.: Erre nem tudok válaszolni, ezt másoktól kellene megkérdezned. Az biztos, hogy engem ez ügyben eddig még senki sem keresett meg. Friderikusz Sándor


Wisinqer nem vesz részt
Wisinger István, az 1-es csatorna programigazgatója először mereven elzárkózott a válaszadástól. Hosszas unszolásra végül ennyit volt hajlandó mondani:
- Nem vagyok hajlandó lesüllyedni annak a kocsmaasztal körüli vitának a színvonalára amely ma a tv körüli megnyilatkozásokat jellemzi. Sajnálom, hogy a magyar sajtó ezt a színvonalat általánosan magáévá teszi a szenzáció kedvéért. Azért nem vennék most részt ebben a méltatlan vitában, mert a kezem tiszta, és szeretném, ha a fejem is az maradhatna. Tavaly szeptember 1-jén neveztek ki engem, és ez év végén meg fogom keresni a lehetőséget, hogy az elvégzett munkáról nyilvánosan számot adjak. Addig, mint minden keményen dolgozó embernek ebben az országban, a miniszterelnöktől a kétkezi munkásig, igenis jár a bizalom és a türelem... –vl-

Nem nagy baj, ha valaki azt csinálja, amihez ért
Érdi Sándort a Stúdió 80-89 kulturális hetilap főszerkesztőjeként ismerte meg az ország népe. 1988 tavaszától a Magyar Televízió művészeti igazgatójaként tevékenykedett. Idén szeptemberben, mivel a munkájához elengedhetetlenül szükséges feltételeket nem látta biztosítottnak, lemondott.
• Egy évig volt a művészeti főszerkesztőség igazgatója. Eddig bírta cérnával?
Amikor erre a tisztségre felkértek, leszögeztük, hogy a Magyar Televízió
nemzeti televízió szeretne lenni, és ehhez természetesen hozzátartozik a nemzeti kultúra és a művészet hangsúlyosabb jelenléte a televíziózás egészében. Ennek léteznek anyagi kondíciói is, amelyek megteremtésére szintén ígéretet kaptam. Ezekből az ígéretekből semmi sem lett, azóta ráadásul megváltoztak a munka szervezeti keretei is. Akkoriban ez még
egy egységes kétcsatornás televízió volt, azóta viszont határozott koncepcióváltás történt. A tv vezetése nyáron a két csatorna olyan típusú önállóságát deklarálta, amit nem tartok eléggé átgondoltnak. A két, egymástól függetlenül működő televíziós csatornának ugyanis először azt
kellene megfogalmaznia: miben különbözik majd egymástól. A célokban? Az eszközökben? A finanszírozás módjában? A politikai alapállásban? Ez a tisztázás nem történt meg, enélkül viszont ez a megoldás öncélú, magyarán semmi értelme. Több lesz így a pénz? Nagyobb a műsorválaszték? Nyitottabb, értékorientáltabb a műsorkészítői munka? Szó sincs róla! A tények az ellenkezőjét bizonyítják: nő a rendetlenség, a pazarlás, a fejetlenség, s katasztrofálisan fogy a néző.
• Amikor beadta a lemondását, készített egy tervezetet,  amelyben  kifejtette, hogy miként tudná elképzelni a munkafeltételeket. Ennek mi lett a sorsa?
- Szerettem volna elérni: a vezetés garantálja, hogy a televízió műsorkészítésre fordítható pénzeszközök egy meghatározott  százalékát  minden körülmények között a magyar kulturális és művészeti élet produktumainak, illetve alkotóinak képernyős megjelenítésére fordítja. Kértem továbbá, hogy az elnökség a jövőben is biztosítsa a művészeti terület számára azt a viszonylagos önállóságot, ami a műalkotások létrehozásának elengedhetetlen feltétele. Ezenkívül megpróbáltam végiggondolni, hogy ez a szegény, s ugyanakkor rendkívül pazarló nagyüzem milyen módon tudna racionálisan létezni és beilleszkedni az országban végre beindult folyamatokba. Tehát szerettem volna a kulturális területet is költségérzékeny formában működtetni. Elképzeléseim azonban merev ellenállásba ütköztek.
• Ön szerint milyen az eszményi televíziós elnök?
- Először is azon kellene elgondolkodni, hogy egyáltalán milyen televíziókat akarunk, s ha ezt már tudjuk, ezekhez kellene elnököt keresni és nem fordítva. Más elnök kell ugyanis egy közjogi, és megint más egy kereskedelmi televízió élére. A mai gyakorlat tipikusan magyar gondolkodásmódot tükröz: találjunk egy elnököt, aztán majd ő csinál egy televíziót. Meg kellene már fordítani a dolgot, és nem a gombhoz venni a kabátot. De hát ez aligha várható, míg sem a kormánynak, sem a pártoknak nincs elképzelése arról, milyen is legyen a 90-es évek magyar televíziózása. Egyébként persze van néhány általánosan szükséges alaptulajdonság, mely nélkül nem megy a dolog: az elnök legyen toleráns, jó politikai érzékkel megáldott, s - ami a legfontosabb - tudjon csapatot szervezni maga köré. Ez ugyanis egy társasjáték, ahol sokféle szakemberre van szükség, s az nem baj - legfeljebb szokatlan errefelé -, ha valaki ért ahhoz, amit csinál. Az elnöknek olyan embernek kell lennie, aki nem „Isten ostora", s nem önmaga akar rendet csinálni, hanem maximálisan megbízik a kollégáiban, tehát felelősséget és szabadságot egyszerre ad nekik adott szakterületükön. Enélkül az intézmény vezethetetlenné és klikkharcok terepévé válik - lásd a mai helyzetet. Az elnöknek természetesen magának is valamiféle kontroll alatt kell állnia. Ezt a kontrollt - nemzeti televíziós csatorna esetén - a kormány fölé kell helyezni, szerintem parlamenti szintre. De ehhez persze e feladatot ellátni képes parlament is kell. Hegyi Zoltán


Plusz egy TV

• Sokan meglepődtek a hírre: Gyárfás Tamás, a Sport Plusz főszerkesztője megveszi a Nap Televízió részvényeinek 52 százalékát. Honnan van ennyi pénze?
- Pontosítsunk - mondja Gyárfás Tamás -, a HTD Nyomdaipari és Adat
feldolgozó Kft. vette meg a részvényeket, amelynek ügyvezető igazgatója vagyok. Egyébként sehol a világon nem lett volna ilyen olcsó egy televízió: a részvénytöbbséget 10,6 millió forintért vásároltuk meg.
• Hogyhogy ilyen potom áron vették meg a televíziót, röviddel a megalapítása után?
- Kis létszámú, de kiváló és lelkes stáb gyűlt össze körülötte, ám egyszerűen nem tudták miből fizetni a veszteséget. Mi viszont belépésünktől kezdve átvállaltuk a tévéadások teljes költségét. Nemrégiben tárgyaltam dr. Révész Ferenc főszerkesztő-ügyvezető igazgatóval és Bokor László MOVI-vezérigazgatóval arról, hogy az első hónap már elegendőnek bizonyult a legsúlyosabb gondok megoldásához.
• De a nyár közepe óta különféle erők politikai nyomására frekvenciagazdálkodási moratórium van, amely kizárja a verseny támasztását a Magyar Televíziónak. Mitől olyan biztosak abban, hogy január 1-jétől mégis megkapják a műsorsugárzási engedélyt?
- A Nap Televízió még a moratórium bevezetése előtt kapott engedélyt. A kezdésbe rengeteg időt, energiát, pénzt fektettünk - a nyilvánvaló folytatás reményében. A kormány politikájának vállalkozói szemszögből való kiszámíthatósága forogna kockán, ha nem hosszabbítanák meg engedélyünket. Pártatlan és politikailag semleges, kereskedelmi televízió lévén elértük azt is, hogy a most benyújtott kérelmünket jó néhány számottevő magyar politikai párt és egyház támogatja. Szeretnénk tehát januártól a kettes csatorna műsorán immár minden reggel sugározni adásainkat, sőt ha módot kapnánk rá, szívesen ki is terjesztenénk az adásidőt. (vátz)


Juszt László: Mi a madám dolga ?
Egy másik pletyka szerint JUSZT LÁSZLÓ is várományosa a Híradó főszerkesztői székének.
J. L: Ez elég komikusán hangzik, hiszen aki ismer, az ezt egyáltalán nem gondolhatja komolyan. Nem is tudom, hogyan kerülhetett szóba, hiszen ez idő szerint éppen ott tartok, hogy főszerkesztőm, Aczél Endre ki akar rúgni a Híradóból.
• Bár a kettő nem zárja ki egymást. Miért is ne akarhatna egy másik rezsim éppen téged Híradó-főnöknek?
J. L: Ez lenne a „Hátulsó pár előre fuss!" esete ? Komolyra fordítva a szót: én alkalmatlan vagyok a vezetésre. Aki ismer, tudja, műsort talán tudok, de mindenképpen szeretek csinálni. Azonban az, hogy sok embert irányítsak, nekem nem menne. Véleményem szerint egy ilyen székbe nem műsorkészítőt kellene ültetni, hanem olyan embert, aki jól tud szervezni és vezetni. Hogy egy kedvenc hasonlatommal éljek: egy kuplerájban a madám-nak nem feltétlenül az ágyban kell szerepet vállalnia, arra ott vannak a lányok.
• Egyébként a hírnek, hogy tudniillik belőled lesz Aczél Endre utódja, van valamiféle alapja?
J. L: Velem mostanában semmit sem szoktak közölni. Még a folyamatban lévő kirúgatásomról is csak egy levélből értesültem, amit Aczél irt, és arról szólt, hogy hagyjam el békésen a Híradó szerkesztőségét. Persze, én erre önszántamból nem vállalkozom, annál kevésbé, mert évekkel ezelőtt valami hasonlóra már megpróbált „rávenni" másik két ember is, de ők sem értek célt, sőt mondhatom, ma már ők nincsenek a televíziónál... De visszatérve a kiinduló kérdésedhez, hogy lehetnék-e Híradó-főszerkesztő, ez már csak azért is ki van zárva, mert teljesen egyetértek Verebes Pistával, ki a minap azt mondta nekem: hülyeség lenne bármilyen hivatalt is elvállalnom, mert én egy széktől ennél nagyobb Juszt Laci sohasem lennék. Épp ellenkezőleg, ha székbe kerülnék, azt a bizonyos „Kezét csókolom'-imágót nagyon hamar el tudnám veszíteni.
• Szóval van már egy „Kezét csókolom” imágód?
J. L: Én igenis azt gondolom, hogy van. És ezt a szakmai imágót valójában nem nekem kellett volna kitalálni, hanem erről hivatalból a televíziónak illene gondoskodni. Csakhogy ma éppen az a helyzet, hogy azt büntetik, aki ilyet kitalál magának.
• Bocsánat, de Aczél kipellengérezése helyett én még mindig rólad és esetleges főnöki kinevezésedről faggatnálak... igaz, hogy az előlépéseddel kapcsolatos híreket leginkább te terjeszted?
J. L: Ezt meg kitől hallottad? Nevet kérek!
• Mesélik házbéli és rádiós kollégák, de ha nem csal emlékezetem, te is céloztál rá pár napja, mikor kettesben beszélgettünk...
J. L: Én legföljebb arról beszéltem neked és másoknak, hogy alakulóban van egy kereskedelmi televízió, amit a Linda-sorozat rendezője, Gát György szervez. Ez a tv az elképzelések szerint 1990-ben indulna. Nos, Gát valóban megkeresett és azt kérte, írjam le, milyennek képzelnék el egy ottani híradót. És én ezt leírtam.
• Tehát mint elméleti szakember kért fel a neves szervező-rendező, vagy számit rád mint főszerkesztőre Is?
J. L.: Úgy tudom, számít rám mint esetleges főszerkesztőre is.
• Egyszerre ott alkalmas lennél arra, amire az MTV keretei között alkalmatlannak találod magad?
J. L: Nem. Éppen abban állt tanulmányom lényege, hogy kitaláltam egy olyan konstrukciót, amelynek értelmében nem kellene senkinek irányítania a híradót, hanem az működne önmagától.
• Mi a fene?!
J. L: Semmi csoda sincs benne. Részvénytársaság lenne, és úgy működne, hogy minden státusban lévő napi szerkesztő felelős lenne saját műsoráért, így nem kellene egy úgynevezett főokos, aki meghatározza, hogy kinek mi a dolga. F.S.


Hallgassák meg a szakembereket is
November 15-én megalakult a Mozgóképgyártó Vállalkozók Szövetsége. Most, amikor a közvélemény hangos a tv-beli pénzügyi és más botránytól, a szövetség tagjai nyomatékosan leszögezték: nem a Magyar Televízió elleni merénylet céljából szövetkeztek össze, hanem azért, hogy a televíziózás új, ésszerűbb alapokon fejlődjön tovább.
A konferenciára, amelyet az Agora Stúdió Kisszövetkezet hívott össze, eljöttek a Posta, Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság, a Pénzügyminisztérium, a KISZÖV, a bankok, a tv szakemberei és természetesen az érdekeltek: a videó- és filmgyártásban részt vevő vállalkozók. Kár, hogy a meghívottak egy része nem volt ott. Dr. Horn Pétertől, a Parlament kulturális bizottsága elnökétől ugyan kérték a rendezők, hogy delegáljon egy képviselőt - a kérést még csak válaszra sem méltatta. A meghívott politikai szervezetek, pártok közül pedig csak a Fidesz, az SZDSZ és az Október Párt munkatársai tartották fontosnak a részvételt.
A tv-től Nemes Péter elmondta: nyitottak a vállalkozásokkal való együttműködésre, de arra a felvetésre, hogy van-e lehetőségük a vállalkozóktól műsort rendelni, azt felelte: nincs. Bognár Tibor, az Agora Kisszövetkezet elnöke, aki mellesleg ne gyedszázada a tv-nél is dolgozik, megjegyezte: nem lehet meghatározni, mi mennyibe kerül a tv-nél, így pedig nehéz versenyezni. Kézdi-Kovács Zsolt rámutatott arra, hogy a vállalkozók reklámmal is szeretnének foglalkozni. Szóvá tette a reklámfilmek helyenként alacsony technikai és tartalmi színvonalát, és arra biztatta a megalakuló szövetség tagjait, hogy igényesebb munkákra is vállalkozzanak, mint a reklám- és referenciafilmek készítése: használják ki a birtokukban levő szellemi tőkét. Figyelmeztetett arra is, hogy a film jelentősége ismét növekszik, bizonyos helyeken tért hódít a videótól.
Az új szervezet célja az. hogy a vállalkozók tisztességes, az esélyegyenlőséget szem előtt tartó piaci keretek közt munkálkodhassanak, lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy tagjaik rendszeres tájékoztatást kapjanak egymásról, összehangolhassák tevékenységüket anélkül, hogy egy új, bárki ellen irányuló monopóliumot hozzanak létre. Felvállalják a vállalkozók érdekvédelmét hogy a törvényi, illetve jogi döntéshozatalt is befolyásolni tudják. A pártokban pedig tudatosítani szeretnék, hogy a televíziózással illetve a mozgóképgyártással kapcsolatban egymás közti egyezkedés során célravezetőbb, ha előzetesen őket, a szakembereket is meghallgatják. Bukta Zsuzsa

Én vagyok a felelős szerkesztő - és Láng Tamás csak hápogott
Én vagyok a felelős szerkesztő - tudatta Balogh Mária Láng Tamással, a Telehír felelős szerkesztőjével, aki megdöbbenésében  csak ennyit tudott válaszolni:
- Bocsánat, azt hittem, én vagyok a felelős szerkesztő...
E párbeszéd után dr. Marczali László, a Telehír szerkesztőbizottságának elnöke aláírásokat gyűjtött egy tiltakozáshoz, amely a tv történetében példa nélküli egyetértésre talált a kollégák között, és amelynek szövege megjelent a Népszabadság-tan, majd több napilap tárgyalta az ügyet Balogh Mária is érezhette, hogy itt jogtalanság történt, ezért lemondott. Dr. Marczali Lászlótól az ügy hátteréről érdeklődtünk, s arról, hogy a demokráciát hirdető Televízióban miért nincs demokrácia.
- Igaz ugyan, hogy amikor 1986 végén útjára indítottuk a Telehírt, az akkor még a Televízió   MSZMP-bizottságának   lapja volt, valójában azonban igazi újságot akartunk csinálni, amely nemcsak az elnökség üzemi lapja és reklámja, hanem minden tévésé. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elnökség támadásaitól az MSZMP védte meg a szerkesztőt, a szerzőket 1988 májusáig több-kevesebb konfliktussal csináltuk a lapot.
- Az elnökség tehát túl kritikusnak találta a lapot, és ezért akarta leváltani a felelős szerkesztőt?
- Valószínűleg így van, bár egyenes választ nem adtak arra a kérdésünkre, hogy a szakmai követelményeknek megfelel-e a lap. Ehelyett az elnöki titkár, Sípos József húzta az időt mi pedig csak hallomásból értesültünk arról, hogy Balogh Máriát nevezik ki felelős szerkesztővé. Az lett volna a becsületes eljárás, ha behívják Láng Tamást és elmondják neki, milyen elképzelésük van a lapról, esetleg megköszönik eddigi működését - de ez az önkényes eljárás mindenképpen elítélendő.
• Gondolom, ez a diktatórikus lépés nem az egyetlen a Televízió történetében, hiszen mióta az MTV fennáll, mindig ejtőernyősök voltak a vezetői: Tömpe István munkásmozgalmi múlja miatt, Nagy Richárd KISZ-es múltja miatt, Kornidesz Mihály, majd Bereczky Gyula MSZMP-s múltja miatt került az elnöki székbe. Egyikük sem szerette, ha ellentmondanak neki.
- Ehhez még az is hozzájárult hogy a tv vezetői mindig kiskorúaknak tartották a nézőket és a beosztottjaikat egyaránt. Ennek az ideológiának a jegyében szűrték meg az információkat, és válogatták ki munkatársaikat. De nehogy azt higgye, hogy most megváltozott a gondolkodásuk: nem véletlenül mondott le nemrégiben Medveczky László és Érdi Sándor. Egyébként a mostani gazdasági panama valószínűleg nem következik be, ha Bereczky Gyula hallgat ránk. Mi nem Sándor Gyulánét ajánlottuk gazdasági főnöknek: volt két saját jelöltünk. De Bereczky azt mondta, Magdika nagyon jó kolléganő, ő lesz a gazdasági vezető. Ez a „nagyon jó kolléganő'' aztán állandóan utazott: még a cannes-i filmfesztiválon is ott volt - az biztos, hogy nem riporterként...  Udvarhelyi András



Módosítás dátuma: 2011. augusztus 25. csütörtök
 

Sérelemlista (magyarhirlap.hu )

E-mail Nyomtatás PDF

2011. július 29.  – Csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről,

Módosítás dátuma: 2011. július 30. szombat Bővebben...
 

A paktum ára (Barikád)

E-mail Nyomtatás PDF

2011. május 29. - Milyen áron emelkedhet a Hit Gyülekezete egyházi rangra? Hogyan lett egy ötfős csoportból ötvenezres közösség? Az egykoron destruktív szektának minősített gyülekezet ma, a balliberális oldal nélkül is meghatározó pozícióba kerülhet, de ki fizeti meg mindennek az árát?

Bővebben...
 


9. oldal / 119

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Olvasnak bennünket

Oldalainkat 132 vendég böngészi